Hétfőn a kolozsvári belvárosi unitárius templomban ünnepelték a vallásszabadság napját
Fotó: Magyar Unitárius Egyház
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház (MUE) püspöke a felelősség évévé nyilvánította a 2020-as esztendőt hétfőn, a vallásszabadság ünnepén.
2020. január 14., 12:122020. január 14., 12:12
2020. január 14., 13:482020. január 14., 13:48
Mint ismeretes, az unitárius egyház zsinata január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította 2002-ben, majd a magyar Országgyűlés 2018-ban egyhangúlag elfogadta Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a vallásszabadság napjáról című törvényt, illetve hivatalosan is emlékünneppé nyilvánította január 13-át. A Magyar Unitárius Egyház idén a megújult tordai unitárius templomban vasárnap szervezett megemlékezéssel kezdte a vallásszabadság megünneplését, a rendezvénysorozat hétfőn Kolozsváron zárult.
Bálint Benczédi Ferenc püspök a belvárosi unitárius templomban elhangzott köszöntőjében elmondta, hogy az új évben új jelmondatot ajánl nemcsak egyházának, hanem mindenkinek, aki testvérként tekint az unitáriusokra.
Bálint Benczédi Ferenc püspök az új évben új jelmondatot ajánlott
Fotó: Magyar Unitárius Egyház
A MUE közleménye szerint kiemelte, hogy
„Éppen ezért e jelmondatot képzeletben zászlónkra tűzve, a 2020-as évet a felelősség évének nyilvánítom”. Az egyházfő arra kérte az egyháztagokat, a gyülekezeteket, egyházköröket, egyháztársadalmi szervezeteket és oktatási intézményeket, hogy
Dávid Ferenc megkoszorúzott szobra
Fotó: Magyar Unitárius Egyház
Az ünnepség folytatásaként Márkus Barbarossa János hangszerkészítő, restaurátor az általa készített 400. hegedűt és még két másik vonós hangszert ajánlott fel az egyháznak. Dénes Anna hegedűművész előadta Jules Massenet Meditáció című művét, zongorán kísérte Fodor Ilka Borbála. Az istentisztelet után koszorúkat helyeztek el Dávid Ferenc egyházalapító szobránál.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!