2007. február 26., 00:002007. február 26., 00:00
Az önellátóintézmény két SAPARD-pályázatotnyert el. A támogatásból korszerű mezőgazdaságigépeket vásároltak, így eredményesebbenművelhetik a környéken bérelt 280 hektárnyiterületet, amely a Máltai Ház állandólakóinak és gondozottjainak élelmezéséhezszükséges alapanyagokat biztosítja. AlmásiBéla, a szervezet vezetője elmondta: a településlakói közül többen is bekapcsolódtak azönkéntes munkába, ők pedig örömmelfogadnak minden segítséget. „Az embereknek, ésfőként a fiataloknak meg kellene érteniük, hogynem mindenért pénzben kell fizetséget várni”– fogalmazott Almási. A szervezet vezetői szerint az egyiklegfőbb gondot a helyi önkormányzat viszonyulásaokozza: nem segítik a szociális központtevékenységét, sőt, ígéretükellenére, képviselőjük még a szervezet éviközgyűlésén sem jelent meg.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.