Fotó: Haáz Vince
Márciusig véglegesíti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) az idei romániai választások kapcsán kötendő együttműködési megállapodást az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – közölte Zakariás Zoltán pártelnök pénteken Marosvásárhelyen.
2024. február 16., 15:322024. február 16., 15:32
A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójából létrejött politikai alakulat elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az EMSZ az európai parlamenti és a romániai parlamenti választásokon nem indít jelölteket, de az önkormányzati választáson már saját önkormányzati képviselőjelölt-listával indul Marosvásárhelyen is.
– mondta az RMDSZ-szel való együttműködéssel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Zakariás Zoltán. Emlékeztetett: a már elkezdett egyeztetéseket az EMSZ kezdeményezte, mivel pártja elsősorban az önkormányzati választásokban érdekelt.
Az EP- és a romániai parlamenti választások kapcsán „felelősen úgy érzik”, hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a romániai magyar közösség minél szélesebb körű képviseletet nyerjen – mondta.
Zakariás Zoltán bejelentette: csütörtökön megalakult a párt marosvásárhelyi szervezete, mely önkormányzati képviselőjelölt-listát állít a helyhatósági választásokon. Az önálló polgármesterjelöltre vonatkozóan elmondta: „Jelen pillanatban ezt nem vettük fel célként, nem valószínű, hogy szükséges”. Arra a kérdésre, hogy az EMSZ támogatja-e az újraválasztásért induló Soós Zoltán polgármestert, kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy Soós hivatalosan még nem jelentette be indulását.
Az EMSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöki tisztségét a korábban az RMDSZ marosvásárhelyi ügyvezetőjeként is dolgozó Kali István tölti be. Alelnök a Szabad Emberek Pártját (POL) is megjárt Pápai László Zsolt, valamint Ádám Mózes lett.
„Ezzel azt is jelezzük, hogy mindazok, akik az elmúlt években távolabb maradtak vagy visszahúzódtak, bizalommal visszajöhetnek, a szervezet kapui nyitva állnak” – mondta. Hangsúlyozta: céljuk felkészült csapatot bejuttatni a marosvásárhelyi képviselő-testületbe, mely tudásával a helyi magyarságot szolgálja.
Úgy értékelt: a helyi tanács munkája „kívánnivalót hagy maga után”, „megérett a változásra”, szerinte a város kevés uniós pénzt hívott le, a fejlődésben lemaradt a többi erdélyi várostól. Szerinte „nem elég már csak sopánkodni, és elmondani, mi nincs jól”, azonosítani kell a probléma gyökereit, és az eszközöket is, amelyekkel változtatni lehet.
Zakariás Zoltán újságírói kérdésre a román parlament által decemberben elutasított autonómia-törvénytervezetekre is kitért. Elmondta: továbbra is megvan – és mindig meglesz – a szándék a benyújtásukra, de ugyanabban a törvényhozási ciklusban nem lehet ugyanazt a törvénykezdeményezést többször előterjeszteni.
Úgy értékelte: a román társadalom sem eléggé felkészült, hogy érdemben tárgyalja a kérdést, és az idei választási év sem alkalmas erre. Hangsúlyozta: újra elő fogják terjeszteni a törvénytervezeteket, és emellett igyekeznek konferenciákkal széles körű párbeszédet nyitni az autonómia témájáról.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
szóljon hozzá!