Az államé marad a Bánffy-erdők haszna

Az államé marad a Bánffy-erdők haszna

Nem kaphatják meg az állami erdészeti hivataltól igényelt 1,8 millió lejes kártérítést a Bánffy-család leszármazottjai, döntött a Maros megyei törvényszék.

Szucher Ervin

2013. október 23., 19:152013. október 23., 19:15

A nemesi család egyik örököse, Bánffy Jósika Imre László azok után indított kártérítési pert a Romsilva ellen, miután az erdészeti hivatal a csaknem kétezer hektáros erdőterület visszaigénylése után is folytatta a fák kitermelését. A mintegy 400 ezer eurónak megfelelő összeg az elvont nyereséget képezi, amit erdészeti szakemberek a famennyiség kitermelése alapján állapítottak meg.

A Bánffy-örökösök 2005. november 24-én nyújtották be igényüket felmenőik felső-marosmenti jussára, azonban mind a ratosnyai, mind a Maros megyei földosztó bizottság visszautasította kérésüket. Ezek után Bánffy Jósika Imre László perbe hívta az állami szerveket; előbb a szászrégeni bíróságon, majd a marosvásárhelyi törvényszéken adtak neki igazat. Miután a pert áthelyezték a Dolj megyei törvényszékre, a craiovai bírói testület helybenhagyta a korábbi ítéletet.

A Bánffy család és ügyvédjei szerint a Romsilva nyeresége 2008 késő őszétől napjainkig kizárólag az örökösöket illetné. Alapfokon a szászrégeni bíróság azért nem tárgyalta érdemben a felperes anyagi követelését, mivel az nem fizette ki a teljes bélyegilletéket. Bánffy Jósika Imre László fellebbezését a megyei törvényszék alaptalannak tartotta, a gróf örököse viszont az ítélet indoklásának kézbevétele után a táblabírósághoz folyamodhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását