Fotó: A szerző felvétele
2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Az egységes dolgozatírás beszüntetését javasolja Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint mondta, IX. osztályban a jelenlegi felvételirendszer nem szűri meg megfelelően a diákokat. A háromszéki javaslat szerint a megoldás az iskolák decentralizációja, autonómiája lenne: minden tanintézmény dönthesse el maga, milyen módszerrel válogatja be a diákokat a IX. osztályba: felvételit szervez, vagy a korábbi évek átlagosztályzatát, a félévi dolgozatokra kapott jegyet számítja be a felvételi általánosba.
„Az egységes dolgozatírás a jelenlegi formájában felesleges időveszteség és pénzkidobás” – fogalmazott Keresztély Irma. Kifejtette: azért tartja fontosnak a felvételirendszer módosítását, mert a jelenlegi feltételek mellett fennáll annak a veszélye, hogy a szakiskolák egy része kénytelen lesz bezárni kapuit. A Kovászna megyei tanfelügyelőség szakemberei készítettek egy tanulmányt, ebből kiderül, hogy szinte minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke gimnáziumban folytassa tanulmányait, függetlenül attól, hogy milyen képességei vagy eredményei vannak. Erre számítva a gimnáziumok igazgatói a beiskolázási tervben mindig sok osztályt igényelnek. A tanfelügyelőségnek, amikor véglegesíti a beiskolázási tervet, figyelembe kell vennie az EU-csatlakozással vállaltakat, miszerint a IX. osztályok 60 százaléka lehet gimnáziumi, a többi 40 százalék pedig szakiskolai. Gondot okoz azonban, hogy bár kötelező a tíz osztály, sok nyolc osztályt végzett gyerek nem folytatja tanulmányait. A jelenlegi iskolai év elején Kovászna megyében 274 nyolcadik osztályt végzett tanuló hagyta ott az iskolát. A beiskolázási tervben ezzel nem számoltak, így a tervezettnél nyolccal kevesebb szakiskolai osztály alakulhatott. Ezzel már módosult a gimnáziumi és a szakiskolai osztályok közötti arány. Keresztély Irma arra figyelmeztet, hogy legkésőbb 2015-ig ennek az aránynak meg kell fordulnia, 40 százalék kell hogy legyen a gimnáziumi, 60 a szakiskolai osztályok aránya. Arra kell törekedni, hogy minden gyerek a nyolcadik osztály elvégzése után is folytassa tanulmányait. Az a közel 300 gyerek, aki abbahagyta az iskolát, általában a nehéz anyagi körülményekre hivatkozott. Sok esetben a szülők nemtörődömsége az ok, vagy a család döntése, hogy a gyerek otthon segítsen. Előfordul, hogy a gyerek egészségi okok miatt kénytelen abbahagyni tanulmányait.
A főtanfelügyelő szerint a szakiskoláknak erőteljes oktatási marketinggel kellene népszerűsíteniük szolgáltatásaikat, hogy megváltoztassák a szülői mentalitást. Szerinte jó példa erre a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolacsoport, amely néhány év alatt rendkívüli népszerűségre tett szert a környéken. Keresztély Irma újra felhívta a figyelmet, hogy szociológiai tanulmányok szerint 2025-re 30 százalékkal csökken a 14 és 18 év közötti diákok száma, ez Kovászna megyében öt – egyenként 400 diákot nevelő – iskolával jelent kevesebbet.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.