2010. szeptember 20., 08:462010. szeptember 20., 08:46
„A partiumi, illetve érmelléki autonóm területen román testvéreinknek is ugyanolyan jogaik lennének, egyforma jogbiztonság jellemezné a kisebbséget és a többséget, hiszen ez a demokratikus államforma alapelve” – tette hozzá az EMNT elnöke, aki a dél-tiroli és a katalóniai példával szemléltette a helyzetet.
Hozzátette: ha nem lehetséges a határrevízió, egyetlen eszköznek az autonómia kivívása maradt. „Ha mihamarabb nem vívjuk ki az autonómiánkat, már késő lesz, mert tárgytalanná válik” – figyelmeztetett a politikus. Tőkés úgy látja, amikor már nem lesz számottevő magyarság a kérdéses területeken, a mindenkori államhatalom majd a legnagyobb előszeretettel osztogatja az autonómiát, és teátrális intézkedésképp az egyszázaléknyi magyarsággal bíró településekre is kikerül a magyar helységnévtábla, mert akkor már nem lesz tétje a dolognak. „Belülről bomlasztják szét a közösséget, lassan, kis darabokban idegenítik el a földeket és házakat” – vetítette előre a rossz óment az egykori püspök.
Tőkés beszélt a szilágysági magyarság rohamos felmorzsolódásáról, és a „református egyházat belülről szétrombolni igyekvő RMDSZ-es törekvésekről” is. „A Királyhágómelléki Református Egyházkerületbe lassan hatol be az RMDSZ, és erre a veszélyre nagyon oda kell figyelni. Ki kell állnunk az igazunkért, mert nem vagyunk jobbágynemzet” – hangsúlyozta a volt református püspök, aki szerint az elmúlt 20 évben a kevés elért eredmény mellett rengeteg veszteség érte az erdélyi magyarságot.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.