Átszervezés béremelések miatt a Kovászna Megyei Tanácsnál

Átszervezés béremelések miatt a Kovászna Megyei Tanácsnál

A béremelések miatt átszervezésre kényszerül a Kovászna Megyei Tanács – jelentette be Tamás Sándor, az intézmény elnöke, aki szerint kénytelenek lesznek kevesebb alkalmazottal dolgozni. 

Bíró Blanka

2017. március 10., 10:252017. március 10., 10:25

2017. március 10., 11:152017. március 10., 11:15

A megyei tanács elnöke bírálta a közigazgatásban dolgozók bérrendszerét, mint fogalmazott, aránytalanságokat, torzulásokat eredményez. A megyeháza alkalmazottai szerdán kapták kézhez az első emelt fizetést: a szakapparátusban dolgozók bére 20 százalékkal, az alárendelt kórházban 35 százalékkal, a gyerekvédelemnél 15-35 százalékkal nőtt, míg a kulturális intézmények alkalmazottainak esetében 50 százalékkal nőtt a bér.

A tanácsnál dolgozók hamarosan újabb fizetésemelésre számíthatnak, mert a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés értelmében, ha a parlament vagy a kormány addig nem rendezi az egységes bértáblát, az ágazatban megadott legnagyobb fizetéshez kell mindenki bérét igazítani. Tamás Sándor elmondta továbbá, a Megyei Önkormányzatok Szövetsége készített egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a Vrancea Megyei Tanácsnál vannak a legmagasabb bérek, tehát ahhoz kell igazodni az egész országban. Miután azt a korrekciót is alkalmazzák, a Kovászna Megyei Tanács éves béralapja 30 millió lejről 55 millió lejre emelkedik.

Tamás hangsúlyozta, hatalmas aránytalanságok alakultak ki, a legkisebb és a legnagyobb fizetések között tizenegyszeres a különbség. Sérelmezi ugyanakkor, hogy a választott tisztségviselők bérét nem emelik. Az alkotmánybírósági döntés alkalmazását követően a megyei tanács elnöke a 12. helyre került a megyei önkormányzat bérlistáján.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Tamás Sándor többek között arra is kitért, hogy bár a brassói táblabíróság jogerős döntésével kitiltotta az adomány székely zászlót a megyeháza gyűlésterméből, az indoklásban elismerték a Székelyföld és a székely zászló létét. Rámutatott, az indoklásban abból a felvetésből indulnak ki, hogy a kék-arany lobogó a Székelyföld zászlója, és a törvény szerint az ülésteremben a címer alatt csak az EU, az ország és a közigazgatási egység zászlója lehet – részletezte Tamás. Hozzátette: „ha elég következetesek vagyunk a szimbólumaink védelmében, meg tudjuk védeni az álláspontunkat”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia