Fotó: Mediafax
2010. június 02., 10:062010. június 02., 10:06
Fekete Bertalantól, a település alpolgármesterétől megtudtuk, az utcákat azóta is félméteres iszapréteg borítja, a környező földeken körülbelül 25 hektáron áll a víz. A helyszínre a prefektusi hivatal szakbizottsága is kiszállt, hogy felmérje a károkat, tegnap pedig az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal képviselői járták be a falut, hogy fertőtlenítsék a kutakat, mivel a település nem rendelkezik saját vízhálózattal.
Fekete szerint ígéretet kaptak a prefektusi hivataltól, hogy tolmácsolják a helyzetüket a kormánynak, és lehetőség nyílik a lakosok kártérítésére. A megyei tanács is a bajba jutott település segítségére sietett, és tegnapi ülésükön harmincezer lejt utaltak ki a költségvetésből Girókuta részére.
Hasonló állapotok uralkodnak a megye más vidékein is: Lázáriban a helyi önkéntes tűzoltók vasárnap óta folyamatosan szivattyúzzák a vizet a házak pincéjéből, Pusztadarócon a halastó melletti töltést kellett kivágni, hogy az emberek otthonaitól elvezethessék az esővizet. A megyében több tízezer hektárnyi termőföldön nem lehet dolgozni a belvizek miatt, így azok jó része megműveletlen marad.
Érendréden ötven hektár, Szamosdobon négyezer hektár, míg Nagymajtény környékén ötezer hektár maradhat idén bevetetlenül. A folyamatos esőzés és az alacsony hőmérsékletek miatt tönkremehet a búza, a kukorica és a napraforgótermés, részben azért is, mert a gazdák nem tudják a kártevők ellen megvédeni az ültetvényeiket.
A Szatmár megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság még nem öszszesítette a megyében keletkezett károkat. A folyók egyelőre nem áradnak a megyében, de az elkövetkező hétre továbbra is hideg, szeles és csapadékos időjárást jeleznek előre a meteorológusok. Az Országos Meteorológiai Ügynökség egyébként tegnap bejelentette: az esőzések miatt meghosszabbítják a sárga jelzést az ország nyugati megyéiben.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.