Fotó: Archív/Veres Nándor
Romániában volt olyan időszak is, amikor a művi terhességmegszakítások száma meghaladta a szülések számát. A helyzet mára megváltozott, olyannyira, hogy az érintett civil szervezetek úgy vélik, az országban nincs is szükség abortuszellenes törvényre.
2022. december 21., 17:012022. december 21., 17:01
Nincs szükség abortuszellenes törvényre Romániában, mert az állam közönye, a rendszerszintű elutasítás, valamint az abortuszellenes szervezetek befolyása megnehezíti a procedúrát – hívta fel a figyelmet nemrég a Független Bábák Egyesülete és a nők egyenjogúságáért küzdő Filia Egyesület. A Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsora által nyilvánosságra hozott állásfoglalásban kifejtik, Romániában egyre nehezebb igény szerint abortuszt végezni. Az állami kórházak orvosai és vezetői vallási, etikai vagy erkölcsi okokra hivatkozva elfordulnak azoktól a nőktől, akik ezt a szolgáltatást kérik.
Antal Álmos sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász főorvos lapunknak elmondta, az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy egyre kevesebb a nem kívánt terhesség, és akik mégis úgy döntenek, hogy nem tartják meg a babát, időben orvoshoz fordulnak, amikor még alkalmazható a gyógyszeres terhességmegszakítás, ami kíméletesebb, és kevesebb szövődménnyel jár.
A Filia Egyesület 2019-es tanulmánya kimutatta, hogy 160 állami kórházból, ahol lehetőség van az abortuszok elvégzésére, csak 40 reagált feltétel nélkül a kérésre, 36 kórház nem végzett abortuszt vallási ünnepek alatt, 51 másik pedig egyáltalán nem végzett művi terhességmegszakítást. A helyzet nem változott, hiszen a koronavírus-járvány alatt a kórházakban szinte egyáltalán nem végeztek abortuszt.
A nehezített feltételek hátulütője, hogy a nők improvizálhatnak, ezzel az életüket kockáztatva.
– ismertette Irina Mateescu, a Romániai Bábaszövetség alelnöke.
Romániában nincs szükség abortuszellenes törvényre, mert az állam közönye, rendszerszintű elutasítása, valamint az abortuszellenes szervezetek befolyása ugyanazt a hatást érik el. Elértünk egy olyan pontra, amikor az abortusz inkább elérhetetlen, mint hozzáférhető – mondta Andrada Cilibiu, a Filia Egyesület szakértője az RFI-nek. Hozzátette, az orvosok erkölcsi és vallási okokra hivatkozva utasítják el a beavatkozást, de az is előfordul, hogy azért ódzkodnak, mert hiányos a műhiba-biztosítás rendszere, a kórházban nincs megfelelő helyszín a beavatkozáshoz vagy elegendő aneszteziológus.
Antal Álmos szülész-nőgyógyász lapunknak elmondta, nincs tudomása arról, hogy a háromszéki orvosok megtagadnák a kérésre elvégzett abortuszt. Kifejtette, a sepsiszentgyörgyi kórházban hetente egy nap végeznek művi terhességmegszakítást, de vannak hetek, amikor egyetlen beavatkozásra sem kerül sor, mert nincs rá igény.
Ez nem volt mindig így, a kilencvenes években, de még a kétezres évek elején is nagyon sok volt az abortusz, sokak esetében ez jelentette a születésszabályozást.
– mutatott rá a főorvos.
Hozzátette, volt olyan időszak, amikor más megyékből is érkeztek nők Háromszékre, mert olcsóbb volt az abortusz, de most már ez sem jellemző. Meglátása szerint ez jó jel, azt bizonyítja, hogy hatásos a szexuális nevelés, a családtervezés, a fogamzásgátlás működik, egyre kevesebb a nem kívánt terhesség, és akik mégis a művi terhességmegszakítást választják, idejében orvoshoz fordulnak, és van lehetőség a gyógyszeres abortuszra.
Romániában is engedélyezett a gyógyszeres terhességmegszakítás, korai terhesség esetén, nőgyógyászati javallatra ez kisebb traumával, kíméletesebben és kevesebb szövődménnyel alkalmazható.
Antal Álmos emlékeztetett,
Hozzátette, abortusz csak kórházi körülmények között végezhető, ahol biztosítottak a steril körülmények, a fájdalomcsillapítás, ezzel is magyarázható, hogy a magánklinikákon magasak az árak, hiszen műtéti beavatkozásként számolják. Antal Álmos hangsúlyozta, nem utasítanak vissza senkit, de a művi terhességmegszakítást a lelki trauma és az esetleges szövődmények miatt nem támogatják. A születésszabályozást nem terhességmegszakítással kell megoldani, erre vannak fogamzásgátló módszerek, a családtervezés, ami az elmúlt időben sokat fejlődött, és ezzel párhuzamosan az abortuszok száma is látványosan csökkent – összegezte Antal Álmos.
Az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
szóljon hozzá!