Ellentámadással védi Szamosközit a rektorátus.
Vehemens hangú közleményben védte meg a Babeº-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorátusa a plagizálással gyanúsított Szamosközi Istvánt. Az egyetem akadémiai tanácsának alelnöki tisztségét betöltő pszichológia professzort hétfőn Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke gyanúsította meg azzal, hogy az 1997-ben könyv formájában is közzé tett doktori dolgozatában három oldalnyi szöveget egy két évvel korábban megjelent francia tanulmánykötetből vett át anélkül, hogy hivatkozott volna a forrásra. A BKB drótpostán is elküldte az inkriminált szövegrészek fényképét, amelyekből megállapítható a francia nyelvű és a román nyelvű szöveg hasonlósága.
Az egyetem rektorátusa Besározás, zsarolás, bosszú című közleményben leszögezte, Szamosközi István doktori dolgozatát annak idején szakértők értékelték. „Semmiképpen sem Bodó Barna illetékes abban, hogy értékelje azt. Erre sem középszerű munkássága, sem tudományos vagy akadémiai titulusai, sem ismeretei nem jogosítják fel. Szó sincs plágiumról, mint ahogy azt Bodó Barna állítja” – álla a közleményben. A dokumentum arra is kitér, hogy Szamosközi István a BKB-alelnökök kizárása idején képviselt álláspontja miatt vált célponttá. „Világos, hogy a szenátus nem etnikai alapon szavazott” – szögezi le a közlemény megemlítvén a kizárás mellett és ellen leadott szavazatok számát. A rektorátus ugyanakkor azt is észrevételezi, hogy „egyes oktatóknak, mint például Bodó Barnának már semmi dolguk nincs az egyetemen vagy a kutatás területén, és a tanításra vagy tudományos munkára szánt időben sajtótájékoztatókat tartanak.” A rektorátus leszögezi, intézkedéseket hoz azért, hogy a tanárokat „az egyetemi tevékenység szabályozott keretei közé tereljék”.
Bocnak szabad, Bodónak nem
Cristina Nistor, az egyetem szóvivője a Krónikának elmondta, a közlemény utolsó passzusát nem kell Bodó Barna ellen irányuló fenyegetésként értelmezni. „A rektorátus csupán figyelmeztetni kívánta az egyetem oktatóit, hogy munkaköri leírásukban nem szerepel a sajtótájékoztatók tartása” – jelentette ki Nistor. Kérdésünkre, hogy a figyelmeztetés Emil Bocra is vonatkozik-e, nemmel válaszolt a szóvivő. Boc, az egyetem tanáraként látja el a kolozsvári polgármesteri teendőket, és ekként tölti be a Demokrata Párt országos elnöki tisztségét is. A szóvivő szerint az ő helyzete azért más, mert választott tisztségeiből fakadóan tart olykor sajtótájékoztatókat. Cristina Nistor a Krónika kérdésére azt is elmondta, a Szamosközi Istvánnal szemben megfogalmazott vádakat nem vizsgálta meg az egyetem etikai bizottsága. A rektorátus saját vizsgálata alapján foglalt állást a kérdésben.
„Világos, hogy alvilági vendetta indult ellenem” – reagált a rektorátusi közleményre Bodó Barna. A politológus úgy vélte, ha neki nincs alapja véleményt formálni Szamosközi dolgozata kapcsán, az egyetem rektorátusa sem minősítheti az ő tevékenységét. „Hány könyvemet olvasták azok, akik azt állítják rólam, hogy középszerű a munkásságom?” – tette fel a kérdést. Hozzátette, kezdeményezni fogja, hogy az egyetem vezetői is tegyék a világhálón elérhetővé tudományos publikációik jegyzékét, amint a politológia tanszék tanárai már megtették.
Hivatkozni kell Pitagorászra?
Közleményben utasította el a plágium vádját Szamosközi István is. A Babeº-Bolyai Tudományegyetem legmagasabb tisztséget viselő magyar professzora úgy vélte azért próbálják besározni, mert következetesen állást foglalt az egyetemmel szembeni „szélsőséges megnyilvánulások” ellen. Kijelentésével egyértelműen a Bodó által vezetett Bolyai Kezdeményező Bizottság akcióira utalt.
Ezt a pszichológia professzor azzal magyarázta, hogy a vitatott szövegrész a pszichodiagnosztika alaptéziseit foglalja össze, amelyeket igyekezett a témában megjelent referenciamunkákhoz közelálló módon megfogalmazni. Hangsúlyozta azonban: egy pillanatig sem állította, hogy ezek saját megállapításai lennének. A professzor szerint csak akkor lehetne plágiumnak tekinteni az alaptézisek leírását, ha magának tulajdonította volna a tézisek szerzőségét. „Olyan ez, mintha egy fizikust vagy egy matematikust plágiummal vádolnának valahányszor korábban felfedezett képleteket, törvényeket használ a saját kutatásaiban” – jelentette ki állásfoglalásában a professzor. Azt is hozzátette, a doktori dolgozata érdemi részét a kísérleti rész, és a kísérletek alapján megfogalmazott következtetések képezik. Az inkriminált rész a dolgozat egyik bevezető fejezetében található.
Bodó Barna ez érvek ismeretében is úgy vélte, helyénvalóak voltak a megállapításai. „Ha valaki egy matematikai dolgozatban Pitagorász tételét használja, akkor hivatkoznia kell Pitagorászra” – jelentette ki az egyetemi adjunktus. Bodó szerint egy-egy tudomány alaptézisei esetében is statisztikai lehetetlenség, hogy azokat két kutató szó szerint azonos módon fogalmazza meg. Az pedig szintén valószínűtlen, hogy a téziseket alátámasztó érvelés is ugyanazt a gondolatmenetet kövesse. „Nem mondom, hogy ez plágium, erről érdemben szakértői bizottság nyilatkozhat” – sommázta véleményét Bodó Barna.