Ahol a gyerek megtapasztalja, hogy van élet internet nélkül is: önállósodni segítenek a táborok

tábor

Csapatmunka. A közösségi összefogás erejére is megtaníthatja a gyereket a tábor

Fotó: Unplash.com

Segítenek a gyerek önállóságának erősítésében a vakációs nyári táborok. Főleg az ottalvós verziók, amikor a gyerek röpke időre elszakad az időnként túlféltő családi közegtől, és lelki, szociális meg ügyességi szempontból is inkább magára van utalva. De a tematikus, napközi-jellegű táborok is sok tekintetben jót tesznek a gyerekeknek – annál is inkább, hogy ilyenkor a tábor szervezői korlátozzák a képernyőhasználatot. A témában két pedagógus és egy szülő fejtette ki véleményét a Krónikának.

Kiss Judit

2025. július 25., 07:582025. július 25., 07:58

Hasznos vakációs lehetőség lehet a tábor a gyerekek számára, hiszen mialatt tematikus foglalkozásokon vesznek részt, mozognak, barátkoznak, vagy akár megtanulnak alkalmazkodni egy új közeghez, új társasághoz, addig számos tekintetben gazdagodnak lelki, szociális és egyéb szempontokból is.

Erdélyben számos táborozási lehetőség áll a gyerekek rendelkezésére: a lovastáborok, kalandtáborok, biciklis és színjátszó táborok, kézműves, kreatív, képzőművészeti táborok is igényelhetőek.

tábor Galéria

Tábortűz körül. A kommunikációs és szociális készségek is fejlődnek egy jó hangulatú táborozás során

Fotó: Unplash.com

Vannak napközi jellegű, vagyis csak nappali foglalkoztatást kínáló, nagyvárosi táborok is, de a természeti környezetben számos ottalvós lehetőséget is igénybe vehetnek azok, akik gyereküket biztonságos felügyelet alatt bíznák a tartalmas foglalkozásokat szervezők felügyeletére.

Tábor: a gyerek „offline” üzemmódban fedezheti fel a világot

Bár a táborok manapság nem számítanak olcsó mulatságnak, minden valószínűség szerint felbecsülhetetlen élményt jelentenek a gyerekek számára – annál is inkább, mert ez idő alatt távol kerülnek a mindennapokban az életüket meghatározó digitális világtól, és „offline” üzemmódban fedezhetik fel a világot: mozgással, ismerkedéssel, ügyesedéssel és önállósodással. A nyári vakációs táborok háza táján körülnéztünk az internetes kínálat világában, a pár napos foglalkozások árai – attól függően, hogy napközis rendszerű, vagy ottalvós lehetőségről van-e szó – 550 és 1990 lej között mozognak.

Egy kolozsvári kreatív tábor 6 napja 570 lejbe kerül – napi egy meleg étkezéssel, egy Nyárád-menti lovas gyerektábor 6 napja 950 lejbe, egy Hargita megyei turistaházban szervezett íjas lovastábor szintén közel 1000 lejbe.

A témában két pedagógus és egy szülő véleményére voltunk kíváncsiak: Vita Piroska, a Maros megyei, Marosvécs községhez tartozó Disznajó, Mag Ottília, a Hargita megyei Lövétén működő Székely Mózes Általános Iskola tanítónője, valamint a nagyváradi Bozsódi-Nagy Orsolya, egy tízéves kislány édesanyja mondta el meglátását lapunknak.

tábor Galéria

A nyár a kirándulások ideje is, nagyon hasznos a gyereknek a természeti környezetben való kikapcsolódás

Fotó: Unplash.com

Kezdetben sokkot jelenthet a gyerekek számára a telefonhasználat korlátozása

Vita Piroska a Krónika megkeresésére elmondta, a Disznajói Elemi Iskola tanulói a Vajdaszentiványon évi rendszerességgel megszervezett tánctáborban vesznek részt a hosszú nyári vakációban. „Könnyített pálya, mert a tánctábor vezetője egyben az oktatójuk is, akivel hetente találkoznak, tanév közben is, a táncpróbák alkalmával.

Idézet
Van olyan gyerek, akinek a tábor az egyetlen lehetősége arra, hogy kipróbálja magát az otthonától távol, idegen környezetben, így kilépjen kicsit a komfortzónájából.

A tábor szigorú napirend szerint működik, egyik alapszabály, hogy az internetfogyasztás nagyon korlátozott. Általános tapasztalat, hogy a kezdeti „sokk" után, amit a telefon használatának a megvonása eredményez, igencsak gyorsan alkalmazkodnak a gyerekek a körülményekhez” – mondta el a pedagógus. Mint részletezte, a vajdaszentiványi táborban nincs nehéz dolguk, mert a napi program – íjászat, szekeres túra, lovaglás, kézműves foglalkozások, táncház, esti tábortűz – annyira lefoglalja és ki is fárasztja őket, hogy ideig-óráig még meg is tudnak feledkezni a virtuális világról.

Idézet
„Óriási felismerés a szülőknek is, akik néha jobban szoronganak az ottalvós, több napos távolléttől, mint a gyerek. Aggódnak, hogy a csemeték feltalálják-e magukat,

holott természetesen a nagyobb stressz elkerülése végett a táborvezető napi szinten tölt fel fotókat a táborozókról, így a szülők is lényegesen nyugodtabbak. A gyerekek számára pedig óriási sikerélmény az első alkalom a táborban, általában következő években is szívesen mennek” – mutatott rá Vita Piroska. Mint mondta, a vajdaszentviványi tábor vezetője arról számol be, hogy a gyerekek személyiségüktől függően lassabban vagy gyorsabban, de igenis tudnak kapcsolódni, barátságokat kötni a többi gyerekkel, rugalmasak a napirend betartását illetően, jól kezelik az elkerülhetetlen konfliktusokat is.

Idézet
„Életre szóló élményt nyújt ez a fajta közösség, a gyerekek megtapasztalják, hogy van élet internet nélkül is, bátrabbak lesznek és vitathatatlan, hogy az önállósodásban is sokat segít.
tábor Galéria

Az egészségesen természetközeli vakációzásba belefér egy kevés „koszolódás” is

Fotó: Freepik.com

A szülők megtapasztalják, hogy van alternatíva, van a virtualitáson túlmutató, másfajta szórakozás, időtöltés és kikapcsolódás is, ami több időt, kreativitást, személyes együttlétet igényel, de hosszú távon minden bizonnyal érdemes időt, energiát, akár pénzt is szánni rá. Érdemes megfontolnia ezt a szülőnek, hiszen végülis a saját gyereke jövőbeni boldogulása, fizikai és mentális jólléte a tét” – hívta fel a figyelmet a pedagógus.

Mutatkozik igény az önállósodás folyamatának erősítésére

Mag Ottília felelevenítette, hogy a nyolcvanas évek gyerektáborai után, a 90-es évek, sőt még az ezredforduló első évtizede sem bővelkedett nyári táborokban, az effajta szolgáltatások Székelyföldön, Erdélyben az utóbbi másfél évtizedben kezdik reneszánszukat élni. „Először szkeptikusan álltam a dologhoz, hogy vajon a mai gyerek, akit amúgy is elég sokféle tevékenységbe beleerőltet a szülő, elbírja-e, azaz nem válik-e túl irányítottá, megszervezetté az élete.

Az a generáció, amelynek én is tagja vagyok, falusi gyerekként, a kötelező nyári pionír táborok mellett rengeteg háztáji munkát végzett, szülői kérésre, vagy épp velük együtt. Ezeket a munkákat ma már nem tudjuk a gyerekeknek felkínálni,

mivel megváltozott az életünk és nem képezik a mindennapjaink részét. Egyszóval egyfajta igény van arra, hogy az önállósodás útját valami egyébbel kövezzük ki a mai nemzedéknek” – fogalmazott a pedagógus. Hozzátette, azok a gyerekek, akik legalább egy táborban részt vesznek nyaranta – természetesen ha jól kiválasztjuk, hogy mi illik a gyerekünkhöz – nyitottságot, rugalmasságot, alkalmazkodó készséget tanulnak. „Sokkal bátrabban állnak hozzá egy-egy iskolai kiránduláshoz, pláne, ha ottalvós, nem feszengenek, nem görcsölnek, hogy vajon mi lesz anyuka nélkül. Ez a jelenség gondot jelentett az utóbbi öt évben a tanítói gyakorlatomban, amikor a gyerekeken azt láttam, hogy nem egykönnyen szakadnak el otthonról, és az okát nem kellett sokáig kutatnom: a szülők csak nagyon nehezen tudnak lemondani arról, hogy a gyerekük minden percét ellenőrizni, úgymond monitorizálni tudják” – hívta fel a figyelmet Mag Ottília.

tábor Galéria

A környezet alapos megfigyelésére is rászoktathatja a gyerekeket a nyári tábor

Fotó: Freepik.com

Rámutatott,

Idézet
e tekintetben a feladat közös: a gyereknek meg kell tanulnia szülők nélkül túlélni napokat, a szülőknek pedig bízni abban, hogy a gyereke fel van vértezve az otthon biztonságával annyira, hogy bárhol megállja a helyét,

nyitottá válik olyan új tapasztalatokra, amelyek gazdagabbá teszik az életét.

Egy tábor erejéig leginkább önmagára számíthat a gyerek

A nagyváradi Bozsódi-Nagy Orsolya kislánya tízéves múlt. Az édesanyát arról kérdeztük, miként állnak hozzá a családban a táborozás gondolatához. „Hosszú a nyár, és a családi nyaralás legfeljebb egy, nagyon jó esetben két hét. Nem baj, ha a gyerek egy kicsit unatkozik a vakációban, de kisebbeknél a felügyelet megoldása komoly teher. Fontosnak tartom, hogy a hosszú nyári vakáció alatt

egyrészt kiszakadjon a gyerek az otthoni rutinból, ahol gyakorlatilag csak olvasással, rajzolással vagy különféle képernyőkkel foglalhatja le magát,

hiszen a szülők dolgoznak, másrészt hogy más benyomások is érjék, más társaságban is legyen a szülein és a nagyszülein kívül” – fejtette ki Bozsódi-Nagy Orsolya. Azt is elmondta, aki nem meri vállalni az ottalvós tábort, annak már nagyon sokféle napközis tábor áll rendelkezésére, határt csak az árak szabnak. „Az én 10,5 éves lányom az idén egy rajzolós napközis táborban vesz részt a városban, később pedig egy másik napközisben, ami viszont természetben, tóparton van. Korábban többször volt ottalvósban is, de idén másképp döntöttünk” – mondta a nagyváradi édesanya. Megkérdeztük tőle, a gyerek önállósodására nézve miként hathat az, ha kicsit elszakad a családi közegtől és egy tábor erejéig leginkább önmagára számíthat, és potenciálisan addig idegen gyerekekhez, felnőttekhez kell kicsit alkalmazkodnia. „Úgy vélem, hogy a gyerek problémamegoldó képességét jelentősen javítja, ha egy pár napig nem fordulhat a szüleihez, ha gond van, hanem más felnőttek segítségével vagy akár egyedül kell azt megoldania.

tábor Galéria

A tábortűz és a természet közelségének varázsa magával ragadhatja az egyébként képernyő előtt üldögélő gyerekeket

Fotó: Unplash.com

Idézet
Ugyanakkor az is jó, hogy a megszokott baráti körén kívül más gyerekekhez is alkalmazkodnia kell. Nagyon jó baráti kapcsolatok tudnak születni egy éjszakai vagy hajnali titkos beszélgetésből,

mikor már vagy még aludni kellene. Ezek olyan életre szóló élmények, amelyeknek pontosan az a lényege, a szülőktől függetlenül, az ő felügyeletük és tudtuk nélkül élik meg a gyerekeknek” – mondta az édesanya. Hozzátette, természetesen a legfontosabb minden ilyen esetben, hogy a szülő tökéletesen megbízzon a tábor szervezőiben, és a gyereket biztonságban tudhassa.

Általában a legnagyobb kihívás a képernyőzés korlátozása

Azt is felvetettük, hogy az új barátok, ismeretségek szerzése, valamint a képernyőmentes aktív időtöltés szempontjából miért lehet még jó a gyereknek, ha tematikus táborban vesz részt. „A hosszú nyári vakáció egyik legnagyobb kihívása az állandó képernyőzés korlátozása. Ezt tiltással nem lehet hatékonyan elérni, a legjobb módszer, ha a gyereknek más elfoglaltságokat ajánlunk, ebben segítenek a tematikus táborok. Az én lányom harmadik osztályt végezte most, és szerencsém, hogy sokféle hobbija van. Nagyon szeret például rajzolni, ezt a szenvedélyét évről évre különböző napközis táborokban is kiélheti,

tábor Galéria

Ha természeti környezetben táborozik a gyerek, sok tekintetben ügyesedik

Fotó: Freepik.com

Idézet
ugyanakkor a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet és angol szakosai is rendszeresen szerveznek animációs és angol nyelvi táborokat, amelyeket semmi pénzért nem hagyna ki.

Egy másik tábor, amit nagyon szeret, a Grund School tóparti napközis tábora, ahol a fókusz pont a képernyőmentességen, természetközeliségen van. Ez egy városi gyereknek szerintem felbecsülhetetlen élmény és tanulás” – mondta a nagyváradi édesanya.

korábban írtuk

Hagyományőrzés a szórványban: íjásztábori élmények a besztercei gyermekek számára
Hagyományőrzés a szórványban: íjásztábori élmények a besztercei gyermekek számára

Idén nyáron is megrendezésre került a két egymást követő íjásztábor, melynek helyszíne a besztercei Schullerwald parkerdő volt. Az íjásztáborokat az 5–8, illetve a 9–11 éves korosztály számára szervezték meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről
2025. július 25., péntek

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen

A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen
2025. július 25., péntek

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében

Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében
2025. július 25., péntek

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése

Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése
2025. július 25., péntek

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében
2025. július 25., péntek

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal

Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Tusványoson.

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal
2025. július 25., péntek

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt

Maros, Beszterce-Naszód és Bihar megyei rendőrparancsnokok leváltását követeli a rendőröket tömörítő Europol szakszervezet a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj ügyének nem megfelelő kezelése miatt.

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt
2025. július 25., péntek

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek

Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek
2025. július 25., péntek

Brassó megyében hatalmas károkat okoztak idén a vadak, eddig 45 medvét lőttek ki

Brassó megyében idén több mint 270 000 lejnyi kárt okoztak idén a medvék és farkasok, 45 medvét lőttek ki.

Brassó megyében hatalmas károkat okoztak idén a vadak, eddig 45 medvét lőttek ki
2025. július 25., péntek

Súlyos bántalmazás egy nevelőotthonban, őrizetbe vették a gyerekverő alkalmazottat

Kórházba került egy tinédzser az Arad megyei Szépfaluban működő nevelőotthonból, miután az intézményt fenntartó szociális alapítvány alkalmazottja súlyosan bántalmazta. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt.

Súlyos bántalmazás egy nevelőotthonban, őrizetbe vették a gyerekverő alkalmazottat