Fotó: Adorjáni Dezső Zoltán/Facebook
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.
2020. április 28., 14:202020. április 28., 14:20
„Ebben a mai kritikus helyzetben jellemezzen bennünket feltétlenül egy kettős szemlélet, egy kettős rálátás a valóságra.
Osztozzunk önzetlenül embertársaink sorsában, társadalmunk, világunk kérdéseiben, tevékenyen felvállalva ennek minden gondját, baját, törekvését, felvállalva segítően ezt a mostani próbatételt is – olvasható a püspök üzenetében. –
Legyen bátorságunk ráhagyatkozni és benne bízni. Mert a hit alapja nem más, mint bízni, feltétel nélkül bízni Istenben, Isten ígéretében. Ez az ígéret pedig az életnek az ígérete, ez ad ma is erőt nekünk ebben a különleges helyzetben, ebben a megpróbáltatásban.”
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
szóljon hozzá!