2012. április 11., 10:232012. április 11., 10:23
Az adás jelenleg csak interneten hallgatható, a szerkesztők viszont azt szeretnék, hogy földi sugárzással, az éterben is szóljon a műsor. Ehhez azonban önálló stúdióra lenne szükség, mondta a szerkesztő. Hozzátette: jelenlegi a havi költségek 35 ezer forintot tesznek ki, a földi sugárzás kialakításának költségei pedig még nem ismertek, de már dolgoznak a részleteken.
A Csángó Rádió 2009. novemberében indította el internetes sugárzását Csíkfaluban, célja, hogy a csángó kultúrát terjessze, és hírt adjon az otthon élő, a külföldön dolgozó, vagy a Moldvából kitelepült csángóknak. A rádió nemcsak a csángóknak szól, hanem minden magyarnak és a csángók iránt érdeklődőknek is – hangsúlyozta Lőrinc Cselesztin, aki arra is kitért, hogy mivel a csángóság egy része nyelvében már asszimilálódott a románsághoz, a rádió román nyelven is sugároz.
A műsorok összeállítását több önkéntes segíti. A rádió napi 24 órában sugároz, ebből a csángó népzene 15 órát tesz ki. A többi időben könnyűzene, riportok, vallásos és egyéb műsorok hangzanak el. Lőrinc Cselesztin elmondta, még színesebb műsorkínálatot szeretnénk a hallgatóinknak nyújtani, az irodalmi, történelmi, kulturális és ifjúsági témák mellett híradót és időjárás-jelentést is szeretnének adni, valamint a nagyvilág történéseiről is be szeretnének számolni.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.