2010. április 08., 08:472010. április 08., 08:47
„Feneketlen zsák a szociális rendszer: bármennyit is teszünk bele, kifelé már nem jön semmi” – jelentette ki tegnap Biró Rozália alpolgármester. Az elöljáró szerint az egyik legfőbb probléma, hogy bizonyos személyek több helyről is kapnak pénzbeli segélyt, az adataikat viszont mindegyik támogatáshoz máshol veszik fel és tárolják.
Az összeadódó segélyekből és támogatásokból a végére akár akkora summa is kijöhet, amely meghaladja egy kisebb fizetés összegét. A SOCIO-GIS névre keresztelt adatbázis lehetővé tenné, hogy az illetékesek egy kattintással megtudják, hogy valaki hány helyről pontosan mekkora összegű szociális támogatást kap, de még azt is, menynyivel tartozik a polgármesteri hivatalnak, vagy esetleg mennyi bírságot nem fizetett ki a közösségi rendőrségnek.
A projektet legnagyobbrészt európai uniós pénzből finanszírozzák, a támogatás összértéke 67 ezer euró, ehhez adódik hozzá az önkormányzat által biztosított 5000 eurós önrész. Amennyiben a projekt sikeresnek bizonyul, jövőre akár a szociális szolgáltatások kiszervezését is megkezdheti a városvezetőség. Ezzel az ország több megyeszékhelyén is megpróbálkoztak már, a legnagyobb sikert Aradon érték el – magyarázta Koncsek Zita, a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) igazgatója.
Biró Rozália azt is elmondta, hogy a városházán befejeződött a szociális téren tevékenykedő civil szervezetek pályázatainak elbírálása. Idén kétszer annyian bizonyultak jogosultnak erre, mint tavaly vagy tavalyelőtt: 8 helyett 16 szervezet kaphat támogatást, ha az elbíráló testület javaslatait a helyi tanács is elfogadja. Ebben a fordulóban 299 ezer lejt osztanak el a nyertesek között, további 51 ezer lejre pedig az év folyamán pályázhatnak a civilek, ha sürgősen pénzre van szükségük a projektjeik befejezéséhez.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.