2009. május 20., 09:282009. május 20., 09:28
A honatya szerint nem lehet senki munkájával, karrierjével úgy játszani, ahogyan ezt a mostani kormány teszi. Elmondta: tud olyan esetről is, amikor egy volt intézményvezető ugyanabban a borítékban kapta meg a leváltásáról, valamint a helyettessé való kinevezéséről szóló üzenetet.
A képviselőház külügyi bizottságának elnökeként egyébként úgy véli, nem szerencsés az sem, hogy a moldovai román nemzetiségűek könnyített eljárással kaphatnak román állampolgárságot.
„Băsescu elnöknek is kifejtettem, hogy például az RMDSZ is inkább azt szeretné, ha a romániai magyarok itthon maradnának. Az állampolgárság biztosítása nem megoldás a gondjaikra” – vélte.
A képviselőnek az európai parlamenti választások előtti kampányról sincs pozitív véleménye. Szerinte a jelöltek képtelenek megértetni a lakossággal, hogy mennyire fontos az EP-képviselet akár az egyszerű állampolgár számára, és ez szerinte azt eredményezi, hogy az emberek nem mennek majd el szavazni június 7-én.
„Romániának eleve nincs elég erős hangja az Európai Parlamentben, ahhoz képest, hogy 33 képviselőnk van” – fogalmazott Borbély. Úgy gondolja, a választást nem előzik meg a szükséges egyeztetések, amelyekből kiderülne, egyes területeken, például a mezőgazdaság terén mit szeretnének elérni a jelenlegi és jövendőbeli képviselők.
Elmondta: tudomása szerint most az RMDSZ az egyetlen olyan romániai párt, amelynek tagjai személyesen látogatnak el az ország különböző vidékeire, hogy tudatosítsák az emberekben a választás jelentőségét. „Az a baj, hogy az EP-kampány jelen pillanatban nem több, mint a pártok közötti versengés” – fogalmazott a képviselő.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.