A szíriai szomszéd és az őshonos kisebbségek – Vincze Loránt EP-képviselőjelölt jogvédelemről, a közösségek Európájáról

Pataky István 2019. március 06., 09:17 utolsó módosítás: 2019. március 06., 09:20

Európának hatalmas a felelőssége abban, hogy az őshonos kisebbségeket, így a finnországi svédeket, a dániai németeket, a németországi szorbokat és dánokat, a dél-tiroliakat, skótokat, bretonokat vagy baszkokat ne keverje össze a bevándorlókkal – jelentette ki a Krónikának Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti listájának második helyére rangsorolt jelöltje. A politikus szerint a szövetség csak akkor tudja érvényesíteni a választók akaratát, ha minden szinten befolyásolni képes a döntéshozatalt.

Vincze Loránt: a kisebbségvédelem nem ideológiai kérdés

– Az RMDSZ-t sokan bírálják a román Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés miatt. Meglesz az öt százalék a májusi európai parlamenti választáson?

– Az RMDSZ-nek politikai szervezetként az a célja, hogy megszerezze szavazói bizalmát, hogy cselekvéseiben érvényesíthesse a választói akaratot, erre pedig csak akkor van lehetősége, ha befolyásolni tudja a döntéshozatalt. Ez önkormányzati, országos és európai szinten egyaránt igaz. Bukarestben ez a pragmatikus együttműködést jelenti, Európában pedig olyan partnerek megtalálását, akik támogatják az őshonos kisebbségek védelmét. Számunkra Brüsszelben a kisebbségvédelem a meghatározó tennivaló. Más is fontos, de ez a legfontosabb. Igaz, hogy az EU alapja a gazdasági együttműködés és a közös piac erősítése, de mi a maximumot egy kisebbségi közösség számára szeretnénk elérni és ezt a munkát más nem látja el rajtunk kívül. Erről beszélünk a magyar emberekkel folyamatosan, és a következő hetekben ismét nagyon sok magyar választóval fogunk közvetlenül találkozni. Őszinte és nyílt beszélgetésekre kell alkalmat adnunk, amelyeken hiteles válaszokat kell megfogalmaznunk, akár a kritikus kérdéseikre.

– Az ön neve összefonódott a Minority SafePack nevű európai kisebbségvédelmi kezdeményezéssel. Eddig szinte alig hallottunk mást öntől. Jó kampánytéma ez?

– A Minority SafePack nem a kampányom, hanem a munkám. Az RMDSZ nyolc éve kezdett el dolgozni az európai kisebbségvédelmi kezdeményezésen, az elejétől fogva részt vettem az ötlet megfogalmazásában, a csomag megszövegezésében, a jogi harcban, és mikor lehetővé vált, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökeként én koordináltam az európai szintű aláírásgyűjtést. Emellett nagyon sok kisebbségvédelmi folyamatban, döntésben vettem részt az Európa Tanácsban, az ENSZ-ben, az EBESZ-ben, amelyek során azt gondolom,

a legnagyobb eredmény, hogy sikerült az őshonos kisebbségek védelmét elkülönítve tartani az új, bevándorló csoportok ügyeitől.

A következő periódus nagy tétje nemcsak az erdélyi magyarok, hanem az Unió összes őshonos kisebbsége számára, hogy sikerül-e kiharcolni az európai kisebbségvédelmi kerettörvényt. Ezt azonban az Unió intézményeiben kell elérnünk. Bár a Minority SafePack témája központi eleme tevékenységemnek, nyilvánvaló, hogy EP-képviselőként nem ezt tekintem majd egyetlen feladatomnak. Én azt szeretném, hogy általános rálátást szerezzek az uniós szakpolitikákra, és megtaláljam azokat, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek, mert fontosak az erdélyi magyar közösség számára – mint például a fejlesztési pénzalapok megőrzése, a kisebb, háztáji gazdaságok támogatásainak növelése, a kisebb lélekszámú önkormányzatok támogatása.

– Azt mondta, különböző nemzetközi szervezetekben sikerült az őshonos kisebbségek védelmét elkülönítve tartani az új, bevándorló csoportok ügyeitől. Mégis, a nyugat-európai közgondolkodásban a nemzeti kisebbségi kérdést képtelenek elválasztani a bevándorlóktól. Nem tudnak, s nem is nagyon akarnak különbséget tenni a második generációs németországi török és a romániai magyar között. Lehet ezen változtatni?

– Ez fontos kihívás. Ha kisebbségre gondol, a nyugat-európai polgárnak rögtön a török vagy szíriai szomszédja jut az eszébe, míg a mi régiónkban egy őshonos kisebbségre asszociálnak. Ez hatalmas különbség. Az államoknak és Európának éppen ezért hatalmas a felelőssége, hogy a két csoportot ne mossa össze, a finnországi svédeket, a dániai németeket, a németországi szorbokat és dánokat, a hollandiai frízeket ne keverje össze a bevándorlókkal, mint ahogy a dél-tiroliakat, skótokat, bretonokat vagy baszkokat se. Fontos, hogy a közvéleményben is tudatosítsuk ezt a különbséget.

A kisebbségek az asszimiláció különböző szintjeinek vannak kitéve országukban, a bevándorló közösségek viszont egyre számosabbak. Éppen ezért volt fontos a Minority SafePack kampányában, és fontos most is, hogy az őshonos közösségekkel együtt hallassuk a hangunkat Európában.

Létrehoztunk egy mozgalmat az európai őshonos kisebbségek védelmében, és ezáltal tudatosítottuk is, hogy minden tagállamban vannak ilyen közösségek.

– Akkor is az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke marad, ha EP-képviselővé választják?

– A FUEN következő, tisztújító kongresszusa idén júniusban lesz, és szándékomban áll indulni az elnöki tisztségért. Egyébként a szervezet vezetősége támogatta, hogy az EP-választásokon az RMDSZ színeiben induljak, úgy gondolja ugyanis, hogy EP-képviselőként a FUEN láthatósága, befolyása növekedhet. Nagyobb mozgásterem és több lehetőségem lesz, többet tudok tenni az európai kisebbségekért. Ugyanakkor általam olyan európai őshonos kisebbségek is képviseletet szereznek az uniós törvényhozásban, amelyek saját jogon nem szerezhetnek képviselői helyet. Így az RMDSZ az ő képviseletüket is támogatta.

– És akkor bonyolítunk még egyet az ügyön: Erdélyen belül ott van Székelyföld, az autonómiatörekvést megfogalmazó székelyek. El lehet ezt magyarázni meggyőzően Brüsszelben vagy Strasbourgban?

– Igen, hiszen mi nem egy példa nélküli dolgot kérünk, csak azt, hogy ugyanazok a jogok illessenek meg minket is, mint Európa más kisebbségeit. Brüsszelben és Strasbourgban politikusokkal, döntéshozókkal tárgyalunk, akik többnyire tisztában vannak saját és más tagállamok berendezkedésével, a különböző autonómiaformák létezésével és hasznosságával. A kérdés szerintem kevésbé az, hogy megértik-e, mit akarunk, hanem sokkal inkább az, hogy miként tudjuk meggyőzni őket az ügyünk támogatásáról, felvállalásáról.

– Bár Romániát eddig nem érintette a migránshullám, Európában ez egy meghatározó kérdés. Látja a megoldást?

– Európának egységes stratégiára lenne szüksége annak érdekében, hogy a baj forrásánál avatkozzon be. Fáziskésésben vagyunk, hiszen ahelyett, hogy arra keresnénk megoldást, az embertömegek ne induljanak el, mi még mindig csak azon gondolkodunk, hogy mi legyen azokkal, akik már ideértek.

Nyugat-Európában a bevándorlás egy adott helyzet, ezek a társadalmak most kezdenek feleszmélni, hogy szükségük volt ugyan a bevándorlók által biztosított munkaerőre, de azzal nem számoltak, hogy a kellőképpen elő nem készített folyamat előre nem látott következményekkel jár a társadalmakban.

Párhuzamos társadalmak jöttek létre, perifériára szorult rétegekkel, fiatalokkal, olyan helyzeteket teremtve, ami a radikalizálódásnak is kedvezett, illetve a közös értékek hiányára is rámutatott. Kelet- és Közép-Európában ez a típusú társadalmi átalakulás nem történt meg, és a felelősségteljes politikai cél csak az lehet, hogy ilyen módon ne is történjen meg, az elöregedő társadalmakban más módon kell pótolni a hiányzó generációkat.

– Az új EP-ben várhatóan lényegesen megváltoznak az erőviszonyok, újszerű koalíciók várhatók. Ha néppártiként választania kellene az Emmanuel Macron-féle centrista liberálisok és a Matteo Salvini, Jarosław Kaczynski fémjelezte EU-kritikusok közül, kik mellett döntene? Mi a jövő: Egyesült Európa, avagy nemzetek Európája?

– Az Európai Parlamentben pragmatikus koalíciók jönnek létre akár egy-egy konkrét téma mentén is.

A célunk, hogy az őshonos kisebbségek védelmében minél szélesebb koalíció alakuljon.

A kisebbségvédelem nem ideológiai kérdés, még akkor is, ha ma a jobboldal, az Európai Néppárt a legnagyobb alakulat, és Manfred Weber az a csúcsjelölt, aki programjában vállalja az európai kisebbségvédelem támogatását. De azt gondolom, túl kell lépnünk a pártvonalakon, és mindenütt támogatókat kell keresnünk. Már a Minority SafePack kampányában is így történt, minden politikai színezetű alakulattal tárgyaltunk, és kaptunk tőlük támogatást. Most egy sor európai fővárosban készítünk elő találkozókat a kormányzattal és parlamenti pártokkal, hiszen a többség támogatását kell megszereznünk. Ha bennünket kérdeznek, mi a közösségek Európájában hiszünk, amelyben nem csupán egyéni jog kérdése a kisebbségi jogok gyakorlása, hanem olyan közösségi jogok biztosítása, amely esélyegyenlőséget biztosít, és szavatolja a kisebbségi nyelvek és kultúrák európai védelmét.


Vincze Loránt
1977. november 3-án született Marosvásárhelyen, 2000-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán. Szerkesztőségvezető és projektmenedzser volt a román közszolgálati rádiónál 2003 és 2009 között, 2005 és 2009 között pedig az azóta megszűnt Romániai Magyar Szó napilapot kiadó Scripta Kiadó Rt. főszerkesztője és vezérigazgatója. 2016-ban választották az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökévé, az RMDSZ külügyi titkári feladatait is ellátja.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.