A legfelsőbb bíróság érvénytelenítette Dabis Attila kitiltását Romániából, miután már lejárt

Dabis Attila •  Fotó: SZNT

Dabis Attila

Fotó: SZNT

A román legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette azt az iratot, amellyel 2018. március 9-én három évre kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.

MTI

2021. április 02., 18:052021. április 02., 18:05

2021. április 02., 20:052021. április 02., 20:05

A szerdán kimondott jogerős ítélet kivonatát a legfelsőbb bíróság közölte honlapján.

A bíróság részlegesen érvénytelenítette a Bukaresti Táblabíróság – Dabis Attila számára kedvezőtlen – 2019. május 13-i ítéletét, elrendelte a határrendészet által kiállított kitiltási határozat érvénytelenítését, és azt is hogy a román hatóság fizessen ki 2000 lej perköltséget Dabis Attilának.

korábban írtuk

Döntött a bíróság: érvényes marad Dabis Attila Romániából való kitiltása
Döntött a bíróság: érvényes marad Dabis Attila Romániából való kitiltása

A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.

A legfelsőbb bíróság az egyéb vonatkozásokban helyben hagyta a korábbi ítéletet. Dabis Attila az MTI-nek elmondta: kártérítést is igényelt kitiltása miatt a román államtól. Ezt a kérését azonban a legfelsőbb bíróság figyelmen kívül hagyta.

Az SZNT külügyi megbízottja a román hatóságok megfontolt lépésének tartotta, hogy bő három héttel az után született az ítélet, hogy kitiltása lejárt.

Megjegyezte: a kezdettől fogva tetten érhető volt a kitiltása mögötti politikai motiváció. „Abból, ahogy mi a jogvédelmet felépítettük, hamar fel kellett hogy ismerjék az illetékesek, hogy nagyon nagy bakot lőnek, ha engedik, hogy ezt az ügyet kivigyem az Európai Unió Bírósága elé. Így egy idő után az vált érzékelhetővé, hogy időhúzásra játszanak, és arra, hogy belföldi bírói fórumon tartsák az ügyemet” – nyilatkozta.

Az SZNT pénteki közleményében azt a következtetést vonta le, hogy még reménytelennek látszó helyzetekben is érdemes jogorvoslatért folyamodni a bírósághoz, ha közösségi ügyről, illetve alapvető jogok védelméről van szó. Azt is tanulságként vonta le, hogy egy jogsértő intézkedés sem akadályozhatja meg az SZNT-t abban, hogy a megváltozott körülmények között is folytassa jogszerű érdekérvényesítő tevékenységét.

A román határrendészek 2018. március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT magyar állampolgárságú külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiatüntetésre.

A román határrendészet később azt közölte vele, hogy olyan cselekedetek következtében járt el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát.

Azt is megjegyezte: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”.

Dabis Attila Izsák Balázzsal együtt támadta meg az Európai Unió luxembourgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a 2013-as határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A pert – melybe Románia az EB oldalán avatkozott be – Dabis és Izsák 2019 márciusában megnyerte. A 2019 májusában indított aláírásgyűjtés során sikerült teljesíteni a megszabott feltételeket, így az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell majd a nemzeti régiók kérdésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán