Az elmúlt ötven esztendőben egyetlen alkalommal történt halálos baleset a parajdi sóbányában, amikor a beszivárgó gázok nyomására sár- és vízlavina mosott el három bányászt. Nem véletlen, hogy a vízszivárgás a sóbánya legnagyobb ellensége. Tavaly nyáron másfél hónapra kellett lezárni a turisták elől a bányát. Barabás Szabolcs megmutatja a fővájat fölött megépített betonpajzsot: a bányában dolgozó valamennyi alkalamazottat erre a munkára fogták, hogy minél hamarabb el lehessen hárítani a veszélyt. A sótömbökben eret találó patak útját elvágták, az elvezetett vizet pedig szivattyúk nyomják fel a felszínre.

A sókombájntól a sómalomig

Ottjárttunkor a déli váltás jött dolgozni hatórás műszakba. A sókitermelés új automata berendezését, a romániai sóbányákban először bevezett sókombájnt is elindítják. A parajdi sóbánya zömében útszóró sót állít elő, de mivel az idei télen alig volt havazás, a leszerződött sómennyiség érintetlenül áll a romániai és magyarországi útügyi vállalatok lerakataiban. Akárcsak tavasztól őszig, ilyenkor is raktárkészletre termelnek, de azt is visszafogottan, mert a belső tárnák tároló kapacitása véges.

Kísérőnk szerint a kombájnnal tökéletes munka végezhető: megfelelő sebességgel halad és olyan méretű tárnát alakít ki, amilyent üzemeltetői akarnak. Az új technológiával a sókitermelés költsége jelentősen csökken. A cél az, hogy a felvonóval megközelíthető tárna felé vájjon utat a kombájn, így teherautóval lehessen a malomba szállítani a bánya legjobb minőségű sóját.

Egy másik úton a sómalomba hajtunk. A teherautók a malom környéki tárnákba ürítik le a kitermelt sótömböket. Innen nagy kupájú markológép szállítja a nyersanyagot a malom fémrácsára. A sótömböket géppel törik darabokra, hogy átjussanak a rácson, ahonnan futószalag szállítja a zúzdába.

Nézegetem a teljesen gépesített munkafolyamatokat, ami ma már köszönő viszonyban sincs a régi bányák világával. A fiatal szakember megjegyzi, bizony itt sem volt mindig így. Mivel felmenői emberemlékezet óta parajdi bányászok, a családban fennmaradt a régi, kézi erővel történő sókitermelés emlékezete. Amit a kommunista időszak gépesítése alakított át, de Barabás Szabolcs szerint a nyolcvanas években akkora ,,köd” volt a dízelmotorok szennyezése miatt a föld alatt, hogy a füstöt vágni lehetett. A modern gépek már nem emlékeztetnek a 30-40 évvel ezelőtti bányák világára.

Külön tárna készül a gyógykezelésre érkezők számára

Benézünk a ,,turistarészlegre” is, ahol a nyári tumultusok emléke után nyugis világ fogad. Iskolai időszak lévén, a játszó- és pihenőtérrel kialakított hatalmas tárnában kevés ember lézeng. Egy átlagos januári napon kb. ezren fordulnak meg, de nyári csúcsidényben akár 7-8 ezer turistát is lehoznak az egymás után forduló csuklós buszok. Románia leglátogatottabb sóbányájában járunk.

A turisták vendéglátásával foglalkozó Szabadi Tibor szerint

Étterem mellett ökumenikus kápolna is működik itt, főleg román ortodox miséket tartanak – a vendégek többsége román anyanyelvű –, de időnként római katolikus és református egyházi szolgálatra is sor kerül.

Vegyipari alapanyag helyett útszóró só

Nagy Imre bányamérnökkel, termelési igazgatóval már fenn az irodákban, egy kávé mellett járjuk körül a parajdi sókitermelés hátterét. Bemelegítőként elmondom tapasztalatiamat, hogy útközben magyar rendszámú kamionokkal találkoztunk. Már tavaly eljutott a sajtóba a hír, miszerint a magyarországi útügyi hatóságok innen szerzik be a szükséges sómennnyiséget. Mint kiderül, ez 2015-ig is így volt, de akkor hirtelen váltás történt, mert a magyar cégek számára olcsóbbnak bizonyult az ukrajnai só. Pedig akkoriban még vasúton szállították le a magyarországi megrendeléseket is a Balavásártól Parajdig nyúló szárnyvasúton. Amikor az ipari szállítás megszűnt, a vasút pusztulni kezdett: az állami vasúttársaságnak nem érte meg fenntartani. Egy ideig személyszállító szerelvényeket indítottak Parajdra, de az is megszűnt. Mostanában hiába kilincsel a bányavállalat vezetősége a vasúti szállítás újraindításáért, mert az anyagi gondokkal küszködő vasúti társaság vezetői közül senki nem mozdul a székelyföldi szárnyvasút helyreállításáért.

Évi háromszáz bányamérnökből tíz maradt

A romániai bányászat tragikus lejtmenetének ecsetelése során Nagy Imre elmeséli, hogy a kilencvenes évek elején a petrozsényi bányaipari egyetemen mintegy háromszáz fiatal mérnök kapott diplomát különböző bányaipari képesítéssel. Amikor a fia nemrég befejezte az egyetemet, kevesebb mint tíz fiatal bányamérnököt bocsátott útjára a petrozsényi felsőoktatási intézet.

A sóbányászaton kívül szinte minden más bányászati ágazatot felszámoltak Romániában, vagy takaréklángon működik. Közben a vájárokra erkölcsileg is rájárt a rúd a bányászjárások miatt. ,,Bányászatra ma is szükség van, az altalajkincseket a felszínre kell hozni. Szerencsére a sóbányászat jövője biztosított, nekünk szükségünk van munkaerőre. És sokan kedvelik is, mert

A Bukarestben székelő Nemzeti Sótársasághoz tartozó parajdi bányában jelenleg 140 alkalmazott dolgozik, zömében helyi székely férfiak, akiknek felmenői bányászok voltak. Napjainkra Parajd maradt az utolsó működő bánya a Székelyföldön.