Ebben a hónapban elmaradnak a Csíki Játékszín előadásai, valamint az összes vendégjáték, amelyekre márciusban került volna sor a csíkszeredai színházban.
Fotó: Gábos Albin
Egyre több erdélyi színház tájékoztatja szerkesztőségünket arról, hogy lemondta vagy elhalasztotta márciusi előadásait, illetve a következő időszakra beharangozott, nagy létszámú közönséget igénylő programjait. Összefoglaltuk a koronavírus-járványügyi intézkedések miatt eddig lefújt eseményeket.
2020. március 10., 21:542020. március 10., 21:54
2020. március 11., 11:532020. március 11., 11:53
A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében számos kulturális eseményt lefújtak, valamint több színház felfüggesztette tevékenységét, miután tilos olyan rendezvényeket tartani, ahol a résztvevők száma meghaladja az ezer főt.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György és Mihai Raicu Társulata március 20. és 29. között szervezte volna meg a TranzitFeszt Nemzetközi Multikulturális Színházi Fesztivált. Bessenyei Gedő István társulatigazgató a Krónika megkeresésére elmondta, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott közegészségügyi rendeletek, illetve az előrelátható járványügyi helyzet miatt kénytelenek lemondani a fesztivált. A rendezvény későbbi megszervezéséről egyelőre a bizonytalan helyzet miatt nem tudnak pontos információkat adni. Azok, akik már jegyet váltottak a színházi szemle előadásaira, visszaválthatják azt az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény értelmében a koronavírus terjedése nyomán kialakult helyzet és törvényi szabályozás miatt Székelyudvarhelyen elmarad a március 15-e alkalmából szervezett teljes ünnepi műsor, ennek értelmében a Tomcsa Sándor Színház forradalom.ma 2020 produkciója is. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala döntése értelmében, az ünnepi műsor megtartására egy, a rendkívüli helyzetet követő időpontban kerül sor. A Bogáncs – Zurboló Egyesület szintén közölte lapunkkal, hogy a koronavírusos helyzet miatt a március 13–15. között esedékes 15. Ifjúsági Néptánctalálkozó valamennyi rendezvényét nem tartják meg. Lemondták azt a március 12-től 15-ig tartó rendezvénysorozat is, amelynek keretében Gróf Vécsey Károly tábornokra, vértanúra emlékeztek volna Aradon a forradalom és szabadságharc kitörésének 172. évfordulója apropóján.
Ugyanakkor a csíkszeredai önkormányzat döntésének következtében a jelenlegi egészségügyi helyzettel kapcsolatos óvintézkedésekre való tekintettel
A gyerekbérletes előadásokat a későbbiekben pótolják. A megvásárolt jegyek az alábbi lehetőségek szerint válthatók vissza: személyesen megvásárolt belépők esetén a jegyek visszaválthatók a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 és 18 óra között; online jegyvásárlás esetén visszaigénylő levelet szükséges írni az office@bilete.ro e-mail címre és a bilete.ro visszautalja a jegy ellenértékét arra a számlára, ahonnan a befizetés történt.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kedden közölte, hogy a koronavírus-járványügyi intézkedések miatt nem viszik színre a következő előadásokat: március 13–15. között – Georges Feydeau: A Hülyéje; március 23. – És Rómeó és Júlia című vendégelőadás (Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter szereplésével); március 24. – Tiszta – a Háromszék Táncegyüttes vendégelőadása. A megvásárolt jegyek 2020. március 26-ig visszaválthatók a színházban működő jegypénztárban (kedd-péntek 9–15 óra között, tel. 0365 806 865) és a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (kedd-péntek 12–17.30 óra között, tel. 0372 951 251). Az online kiváltott jegyek árát a Biletmaster cég visszautalja a vásárlók számlájára. A marosvásárhelyi Ariel Színház pedig az iskolai tanítás felfüggesztése miatt nem tűzi műsorra gyerekelőadásait március 11– 22. között.
A Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a kulturális intézmények minden köztéri, illetve beltéri rendezvényét mától március 31-ig felfüggeszti, ezen szigorítás meghosszabbításának lehetőségével. Az ADI Pro Cultura Siculi – Szakszervezetek Művelődési Háza, a Csíki Kamarazenekar, a Csíki Játékszín, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes esetében a közegészségügyi rendelkezések értelmében az e hétre, a március 10–15. időszakra betervezett előadások megtartására lehetőség van, az alábbi feltételek betartása mellett: a terem befogadóképességének ötven százalékát nem haladhatja meg a nézők száma (Városi Művelődési Ház esetében 150 fő, Szakszervezetek Művelődési Háza esetében 300 fő);
az előadás kezdete előtti 45 percben nyitható ki a terem, és kezdés előtti 10 percig lehet belépni, azt követően tilos beengedni a nézőket; minden előadás kizárólag a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság engedélyével valósulhat meg, a fenti rendelkezések figyelembevételével.
A Csíki Székely Múzeumban a nagycsoportos látogatások nem engedélyezettek, míg a kiscsoportos és az egyéni látogatás regisztrációhoz kötött. A Csíki Mozi tevékenysége teljes mértékben felfüggesztődik az említett időszakban, így ott nem lesznek filmvetítések, illetve más kulturális rendezvényekre sem kerül sor. A filmvetítésekre megvásárolt jegyek a jegypénztárban, illetve a bilete.ro oldalon keresztül visszaválthatóak.
A Stratégiai Kommunikációs Bizottság döntése értelmében a Kolozsvári Román Opera az összes márciusi előadását lemondta, a magyar opera pedig a március 12-i Don Giovanni, a március 15-i János vitéz, valamint a március 19-i Sámson és Delila című előadásait. Felhívták a figyelmet arra is, hogy azon személyek, akik online vásároltak jegyeket, hamarosan értesítve lesznek az Eventbook által a jegybeváltásról, illetve visszafizetésről. A jegypénztárnál vásárolt belépőket személyesen lehet visszaváltani.
Szintén a kincses városban elhalasztják azt a március 19-ei előadást, ahol Perger István beszélt volna Észak-Koreáról a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A közegészségügyi óvintézkedések nyomán a Vallásszabadság Háza is ideiglenesen felfüggeszti a márciusra meghirdetett rendezvényeit.
Ugyanakkor a nagyváradi Szigligeti Színház kedden tájékoztatott, hogy jelenlegi állás szerint a Szigligeti Színházban, a Szigligeti Stúdióban és az Árkádia Színházban ezen a héten műsorra tűzött előadásokat megtartják, e két utóbbit ugyanis nem érintik a koronavírus-járvánnyal foglalkozó operatív törzs korlátozásai. Biztosítják nézőiket, hogy a Megyei Közegészségügyi Igazgatósággal szoros együttműködésben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hétvégére tervezett előadásaik kapcsán minden rendelkezésnek megfeleljenek, hiszen a közönség és munkatársaik biztonsága számukra elsődleges.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!