2007. február 07., 00:002007. február 07., 00:00
„A tapasztalatok azt mutatják,hogy a háromszéki falvak nincsenek felkészülveaz európai uniós csatlakozással járókihívásokra, nem rendelkeznek megfelelő képzettségűszakemberekkel, akik elkészíthetnék apályázatokat” – indokolta a fejlesztésiügynökség létrehozásánakszükségességét Vajda. Az alelnökszerint nemcsak a kis településeknek, hanem a KovásznaMegyei Tanácsnak is nagy kihívást jelent azUnióból érkező információksokaságának a feldolgozása, ezt a feladatot azegyes helyi önkormányzatok jelenleg nem tudjákteljesíteni.
Kormánytámogatástis kérnek
A tervek szerint a KovásznaMegyei Fejlesztési Ügynökség 2007 végénkezdené el működését, eddig több mint30 település jelezte, hogy csatlakozik az egyesülethez,amelyhez később is lehet majd társulni. Ebben ahónapban elkészítik az ADETCOV alapítóokiratát és statútumát. Vajda leszögezte:tanultak a Szövetség a Székelyföldértegyesület megalakításakor elkövetetthibákból, és ez alkalommal betartják azátláthatósági törvényelőírásait: február folyamánkifüggesztik, illetve a helyi sajtóban meghirdetik azegyesülethez való csatlakozásról szólóhatározattervezeteket, amelyeket a lakosság 30 napigvéleményezhet. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi voltTakarék- és Letéti Pénztár (CEC)épületében elkezdik kialakítani azügynökség székhelyét, erre a célra750 ezer lejt szánnak a megyei költségvetésből.
Az épület átalakításáhozés az egyesület működtetéséhez azOrszágos Beruházási Társaságtól,az ENSZ fejlesztési alapjától és a románkormánytól is szeretnének pénzt szerezni.
A társulási díj településenként ezereuró
A tervek szerint a mintegy ötvenalkalmazott szakember munkáját igénylő KovásznaMegyei Fejlesztési Ügynökség fenntartásáhoza megyei tanács, illetve a csatlakozó önkormányzatokévente tagdíjat fizetnek: számításokszerint a Kovászna Megyei Tanács 10 ezer,Sepsiszentgyörgy 6 ezer, Kézdivásárhely 4ezer, Kovászna, Barót és Bodzafordulóönkormányzata egyenként 3-3 ezer eurónyitagdíjat fizet majd évente. A községeklélekszámuk függvényében járulnakhozzá a költségekhez: a 2000-nél kevesebblakosú településeknek ezer eurót, a2000–3500 lakosú községeknek kétezereurót, az ennél népesebb településeknekpedig háromezer eurót kell majd fizetniük évente.Az egyesületbe ezereurós beiratkozási díjfejében csatlakozhatnak az önkormányzatok.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.