Fotó: Videófelvétel
A lakossághoz fordult segítségért a Temes megyei rendőr-főkapitányság a kedd esti temesvári kettős gyilkosság ügyében.
2023. június 28., 14:562023. június 28., 14:56
A két idős embert halálra késelő elkövető mozgását a bűncselekmény után egy utcai térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrség ennek felvételeit felhasználva tette közzé a gyanúsított személyleírását.
Eszerint
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben olyasvalakivel találkoznak, aki megfelel a személyleírásnak, azonnal hívják a 112-es segélyhívószámot, és ne próbáljanak meg kapcsolatba lépni a férfival.
A rendőrség egyébként a Temes megyei törvényszéki ügyészség irányításával nagy erőkkel nyomoz az ügyben.
A nyomozáshoz közel álló források szerint
A meggyilkolt nő ugyanis a társasház közös képviselője volt, és már korábban összegyűjtötte a lakóktól a közös költség összegét.
Mint arról beszámoltunk, a két áldozat, egy 78 éves nő és egy 75 éves férfi éppen Németországban élő unokájával beszélgetett telefonon, amikor egyszer csak azt jelezték neki, hogy zajt hallanak, és a gyanús szerint valaki betört a lakásukba.
A beszélgetés ekkor hirtelen megszakadt.
Az unoka azonnal felhívta Temesváron élő unokatestvérét, aki a nagyszülők lakásához sietett.
Amikor belépett, rátalált a nagyszülei holttestére, valamint az elkövetőre is, aki őt is megszúrta, majd elmenekült.
A rendőrség minősített emberölés miatt indított büntetőeljárást ellene
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)