A kimerültek tiltakozása: utcára vonultak az egészségügyben dolgozók

A kimerültek tiltakozása: utcára vonultak az egészségügyben dolgozók

Nincs más választásuk. A párbeszéd elől is elzárkóznak a döntéshozók

Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania

A kormány épülete elé vonultak kedden délelőtt a Sanitas egészségügyi szakszervezet tagjai, mert bár egy hónapja japánsztrájkkal jelzik elégedetlenségüket, eddig csak ígéreteket kaptak a kabinettől.

Bíró Blanka

2020. november 03., 16:442020. november 03., 16:44

2020. november 03., 16:572020. november 03., 16:57

Ezentúl minden kedden utcára vonulunk – mondta Bukarestből útban hazafelé Vasile Neagovici, a szakszervezet Kovászna megyei elnöke. Hozzátette, bár bíztak benne, hogy a küldöttségüket fogadják, a tiltakozás során a kormány részéről senki nem állt szóba velük, a miniszterelnököt hiába is várták volna, hiszen elutazott Izraelbe. A követeléseik több pontos listáját ezúttal is benyújtották, iktatták.

A megmozdulást a „kimerültek tiltakozásának” nevezték, a tüntetők ezzel kapcsolatos üzeneteket tartalmazó táblákkal vonultak a kormány elé: kimerítenek a fejetlen politikai döntések, a hozzá nem értés, a hálátlanság.

Neagovici rámutatott, október közepén, a japánsztrájk kirobbanása után egy héttel egyeztettek ugyan Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Florin Cîțu pénzügyminiszterrel, de azóta sem születtek megoldások, a követeléslista hét pontjából egyikre sem körvonalazódik konkrét intézkedés, sőt azóta a párbeszéd elől is elzárkóznak a döntéshozók, így nem maradt más lehetőségük, mint hogy a nehéz időkben is az utcára vonulnak.

„Az egészségügyben dolgozók a tűrőképességük határára jutottak. Sokan hét hónapja olyan körülmények között dolgoznak, mint száz évvel ezelőtt háború idején. Naponta szembesülnek a betegek szenvedésével, a rendszerben uralkodó káosszal.

Idézet
A döntéshozók hónapok óta halogatják, hogy kifizessék a juttatásokat, sőt már a párbeszéd elől is elzárkóznak”

– mutatott rá Neagovici. A szakszervezeti bizalmi szerint a kormány hónapok óta tévesen közelíti meg a járvány elleni küzdelmet, arra összpontosítanak, hogy növeljék az intenzív terápiákon az ágyak számát, közben megfeledkeznek arról, hogy szakemberek nélkül hiába bővítik a kapacitást.

Galéria

Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania

„Személyzet nélkül a kórház csak egy épület. Nincs elég orvos, asszisztens, és a kevés szakember féléves megfeszített munka után kimerült, és még a törvény által szavatolt juttatásokat sem kapják” – sorolta a Sanitas Kovászna megyei elnöke.

A szakszervezet október elején összesítette követeléseit. Az anyagi jellegű juttatások mellett a szakszervezet többek között kéri, hogy oldják fel az egészségügyben az alkalmazások tilalmát és biztosítsák a megfelelő védőfelszerelést.

korábban írtuk

Ígéreteket kapott a Sanitas, de folytatják a japánsztrájkot
Ígéreteket kapott a Sanitas, de folytatják a japánsztrájkot

Hatnapos japánsztrájk után elkezdődött a párbeszéd a kormány és az egészségügyben dolgozók érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől
2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember