A kánikula mellett penetráns bűz is kínozza a nagyváradiakat

Bűz

Bűz. Mint kiderült, Nagyvárad környékén most trágyázzák a földeket, aminek a városlakók szenvedik meg a hatásait

Fotó: Alexandru Nițescu

Penetráns bűz terjeng péntek hajnal óta Nagyváradon, ami még elviselhetetlenebbé teszi a kánikulai időjárást.

Krónika

2025. július 25., 12:252025. július 25., 12:25

A bűz szinte az egész városban érezhető, a belváros mellett Őssi, Velence és a szőllősi Tavirózsa negyed lakói is jelezték, sokan pedig a környezetvédelmi őrségnél is jelentették az esetet.

Mint kiderült, nem a csatornarendszer hibásodott meg, hanem a mezőgazdasági tevékenység áll a jelenség hátterében.

Sever Șerbănescu, a Bihar megyei környezetvédelmi őrség vezetője a Bihon portálnak elmondta,

két cég is ezekben a napokban trágyázza a város határában található termőföldjeit.

A Felix Gyermekotthon jelezte a hatóságoknak, hogy csütörtökön és pénteken tehéntrágyát szór a Nagyvárad és Biharszentandrás közötti földjére, és a Nutrientul mezőgazdasági cég is közölte, hogy sertéstrágyát szór a Nagyvárad, Váradles és Mácsapuszta közötti földjeire.

Az igazgató elmondta,

törvényesen engedélyezett tevékenységről van szó, amelyet azért most végeznek, mert már learatták a gabonát a földeken.

Ennek nyomán várhatóan vasárnapig – amikorra esőt jeleznek a meteorológusok – megmarad a bűz a városban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 26., szombat

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk

Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk
2025. július 26., szombat

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit

Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit
2025. július 25., péntek

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről
2025. július 25., péntek

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen

A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen
2025. július 25., péntek

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében

Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében
2025. július 25., péntek

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése

Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése
2025. július 25., péntek

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében
2025. július 25., péntek

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal

Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Tusványoson.

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal
2025. július 25., péntek

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt

Maros, Beszterce-Naszód és Bihar megyei rendőrparancsnokok leváltását követeli a rendőröket tömörítő Europol szakszervezet a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj ügyének nem megfelelő kezelése miatt.

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt
2025. július 25., péntek

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek

Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek