Terepmunka. Szociáliskörnyezet-tanulmányt nem lehet irodából készíteni
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szilágy, Kovászna és Brassó megyében voltak tavaly decemberben a legmagasabb összegű szociális segélyek. A Krónikának nyilatkozó szakember szerint tavaly egész évben éreztette hatását a koronavírus-világjárvány a szociális ellátás téren is.
2021. február 10., 08:402021. február 10., 08:40
Tavaly decemberben 176 674 személy kapott szociális segélyt Romániában az országos szociális kifizetési ügynökség jelentése szerint. Az állam egy hónap alatt 46,9 millió lejt fizetett ki erre a célra, egy segélyezett átlagosan havi 265,71 lejt kapott. A legtöbben Dolj, Bákó és Buzău megyében jutottak segélyhez, ahol a számuk tízezer körül volt, viszont a legnagyobb átlagösszegek Szilágy, Kovászna és Brassó megyében voltak, ahol egy jogosult havonta átlagosan több mint 300 lejt kapott.
„A járványhelyzet megszüntette a korábban évek óta fennálló helyzetet, hogy tavasztól őszig csökken a szociális segélyben részesülők száma” – értékelte a szociális segélyek körüli helyzetet a Krónika megkeresésére Támpa Ödön, a Kovászna megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója. Mint részletezte,
A járvány miatt azonban jelentős mértékben szűkült a külföldi munkavállalás lehetősége, így a többség itthon maradt, a segélyben részesülők száma nem csökkent. Elmondása szerint különben az elmúlt tíz évben állandósult a szociális támogatásban részesülők száma, 2010-ben a kifizetés átkerült a polgármesteri hivataloktól az ügynökséghez, majd két évvel később az ellenőrzés is, akkor volt egy látványos lemorzsolódás.
Támpa Ödön hangsúlyozta, a munkaügyi minisztérium jelenleg is folyamatban levő kampánya arról szól, hogy erősítsék a szociális hálót, arra ösztönzik az önkormányzatokat, hogy fokozzák szociális tevékenységüket.
– sorolta a példákat a szakember.
A megyei ügynökségek a helyi önkormányzatok munkáját ellenőrzik, kiderült, hogy több szociáliskörnyezet-tanulmányt nem újítottak meg a helyszínen. A szükségállapot alatt, tavaly tavasszal nem volt lehetőség terepre járni, de utána már lehetett volna pótolni, ugyanis szociáliskörnyezet-tanulmányt nem lehet irodából készíteni, mutatott rá az igazgató. Ugyanakkor a szociális segélyért elvárt 72 órás közmunkát is már az év elején „le kell papírozniuk” a helyi önkormányzatoknak, kijelölve a munkálatokat, amelyet aztán havonta aktualizálnak.
A bürokratikus hibák tisztázásáig felfüggesztik ugyan a segélyre jogosultságot, ám ezt általában az érintett nem érzékeli, hiszen egy hónap alatt ennek a végére járnak, és ha mindent rendben találnak, folyósítják az esedékes összeget.
Amint arról beszámoltunk, január közepén Raluca Turcan munkaügyi miniszter ellenőrzéseket helyezett kilátásba, hogy felszámolják az állami segélyek halmozását. A miniszter szerint sok esetben egyszerre kapják a szociális segélyt, a családtámogatást, a gyereknevelési pótlékot és a fűtéstámogatást, olyan helyzetben is, ha nincs bizonyíték arra, hogy a kedvezményezett erőfeszítéseket tesz, hogy munkát találjon. Ezzel összefüggésben ellenőrzik most a polgármesteri hivatalok által végzett szociáliskörnyezet-tanulmányokat.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Kétszázezer euró értékű dizájnerdrogot foglaltak le a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy szatmárnémeti kábítószerdíler kocsijában.
Jogerős börtönbüntetésének letöltése elől Magyarországra akart menekülni egy zágoni férfi, akit egy rutinellenőrzésen a román–magyar határ közelében vettek őrizetbe a rendőrök.
Végső búcsút vettek a szatmárnémeti színházban a tavaly novemberben elhunyt Paulovics László képzőművésztől, a város díszpolgárától, a Harag György Társulat örökös tagjától.
Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.
A 2025-ös próbaérettségit a tanév 4. oktatási moduljában szervezik, március 24-től kezdődően.
Csaknem 30 kilométernyi új autópálya-szakaszt adhatnának át idén az észak-erdélyi sztrádán, ha megfelelően mozgósítanak az építők és a hatóságok.
A Kovászna megyei törvényszék csütörtökön 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte annak a hét hónapos csecsemőnek az anyját, akit a nő élettársa halálra vert; a férfi esetében 30 nappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot.
A bukaresti kormány csütörtöki ülésén frissítette azt az összeget, amelyet az oktatási intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák) kapnak fejkvótaként a gyermeklétszámuk alapján – jelentette be a kormányszóvivő.
Román–boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
szóljon hozzá!