Fotó: Bede Laura
Új helyszínen, több fiatal előadó közreműködésével rendezik meg Kolozsváron harmadik alkalommal, február 29. és március 1. között a Mentés másként pedagógiai konferenciát.
2020. február 17., 18:212020. február 17., 18:21
2020. február 17., 18:232020. február 17., 18:23
A szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon elmondták, a rendezvény stratégiáját az első évtől kezdődően arra építették, hogy a pedagógia interdiszciplináris tudományág, az oktatási rendszer pedig a társadalom minden intézményével összefüggésben áll. „Ebből következik, hogy a konferenciával a különböző társtudományok bevonását célozzuk, megszólítva mind az iskolai közegből, mind az akadémiai és a civil szférából érkező szakembereket, egyetemi hallgatókat” – fogalmazott Jakab Villő Hanga szervező. Hozzátette,
Az ingyenes részvételt biztosító konferencia előadásainak és műhelyfoglalkozásainak helyszíne az Apáczai Csere János Elméleti Líceum. A rendezvény idején 13 műhelyfoglalkozáson és 9 előadáson vehetnek részt az érdeklődők. A meghívottak egy része kolozsvári, de Miskolcról, Budapestről, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Bukarestből is érkeznek.
A rendezvényt az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövetei nyitják meg, így azoknak a fiataloknak a hangján hallhatunk gyerekjogokról, akiknek jövőjéért a felnőtt társadalom felelősséggel tartozik, de akik képességét, hogy bekapcsolódjanak a társadalom alakításába gyakran elvitatják – mutattak rá a szervezők. A programból kiemelték továbbá András Szilárd matematikus Tanítható-e a problémamegoldás? című előadását, illetve Tatai Csilla pszichológus bemutatóját a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) diagnosztizálásáról, terápiás lehetőségekről. Ezen kívül foglalkoznak többek között a kritikai pedagógia, diszkrimináció az oktatásban, élménypedagógia, inkluzív oktatás, Waldorf -pedagógia, művészetpedagógia témakörökkel.
A szervezők arról is beszéltek, hogy a szakmai programon kívül idén is szeretnék, ha a konferencia közösségi élménnyé alakulna. A Tranzit Házban szervezendő február 29-ei esti program ezt tűzte ki célul. Erdei Emese Ilonka – bábelőadás felnőtteknek című játéka egy marginalizált, kirekesztett nézőpontot és történetet visz színpadra, amelynek pedagógiai, szociális vetületeit a produkció utáni beszélgetésen közösen gondolhatják végig a résztvevők. Az előadást adományalapú falatozás követi a kolozsvári Acasă közösség jóvoltából.
Az első Mentés másként pedagógiai konferencia ötlete egyébként 2017-ben született a kolozsvári Láthatatlan kollégium kortárs ifjúsági irodalom műhelyében. Így a szervezők egyetemi hallgatóként, pályakezdő fiatalként azokra a hiányokra próbálnak válaszolni, amelyeket az oktatási rendszerben és tanárképzésben tapasztalnak.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
szóljon hozzá!