2012. január 27., 13:182012. január 27., 13:18
Viorel Găvrea, a Kolozs megyei önkormányzat ipari parkjaiért felelős igazgató szerint már megszületett a megállapodás a német vállalattal, a szerződés elő van készítve, így azt már csak alá kell írni.
Găvrea szerint a Kolozsvár melletti Nemeszsukon a Bosch kétezer munkahelyet létesít, és a huszonegy hektáron tervezett beruházás értéke meghaladhatja a 60 millió eurót. Az igazgató szerint a német vállalat már az idén elkezdi az autóalkatrészek gyártását.
Szerdán jelentették be, hogy a Nokia által elhagyott telephely egy részét az olasz De\'Longhi cégnek adják el, amely háztartási cikkeket fog gyártani.
A Nokia szeptember végén közölte, hogy a piac pangása miatt az év végén megszünteti a gyártást Nemeszsukon, és Ázsiába helyezi át. A gyár bezárása mintegy 2.300 embert érintett. A Nokia 2008-ban építette meg romániai üzemét 60 millió eurós beruházással, állami támogatás mellett.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.