Jancsó Elemér Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba
Nyoma veszett Jancsó Elemér irodalomtörténész hagyatéka egy részének – állítja az 1971-ben elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész.
Szerinte az 1980-as évek második felében Magyarországra menekített – egyebek mellett ritka könyvekből, irodalmi levelezésből, újság- és folyóirat-gyűjteményekből álló – csomagnak csak egy része érkezett meg rendeltetési helyére, az Országos Széchényi Könyvtárba (OSZK).
A Szekuritáté elől menekítették a gyűjteményt
Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér (1905–1971) irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Szerinte erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták.
A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti öszszes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Ekkor határozta el az örökös, hogy a hagyaték legértékesebb részét az OSZK-ban helyezi biztonságba.
Magyar művelődéstörténeti
kincsek
Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelézését. Az egykori levelezőtársak között szerepel Áprily Lajos, Babits Mihály, Benedek Marcell, Berde Mária, Lucian Blaga, Faludy György, Illyés Gyula, Kós Károly, László Dezső, László Gyula, Móra Ferenc, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Tamási Áron. A küldeménybe került a 894 darabból álló családi, valamint Jancsó Elemérnek különféle művelődési intézményekkel folytatott, összesen 1106 darabból álló levelezése; továbbá Gárdonyi Géza-, Jókai Mór-, Kemény Zsigmond-levelek és -másolatok, Bárd Oszkár levelezésének egy része, erdélyi és magyarországi írók-költők 30 kézirata. A csomaghoz tartozik Kuncz Aladár hagyatékának töredéke, köztük 46 kézirata. Továbbá a Babits Mihálytól, Benedek Elektől, Berde Máriától, Kós Károlytól, Kosztolányi Dezsőtől, Móricz Zsigmondtól, Tamási Árontól, Tabéry Gézától kapott levelek és a Kuncz, valamint Jancsó család közötti levelezés is. Jancsó Miklós anyai nagyanyja, Kuncz Vilma édestestvére volt Kuncz Aladárnak, aki több levelet is küldött unokahúgának, Jancsó Elemérné Máthé Szabó Magdának.
A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal.
Baráti megbízás: a hagyaték
kerüljön az OSZK-ba
A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, ő tűnt a hagyatékmentés egyik legmegbízhatóbb emberének. „Mindenben segített, olyan jó barátnak bizonyult, akinek szívügye az erdélyi magyarság helyzete, ezért tökéletesen megbíztunk benne” – mondja Jancsó Miklós, aki színművész feleségével Rekita Rozáliával az 1980-as évek vége felé elhatározta: gyermekeikkel együtt Magyarországra telepedik ki. Barabás Béla szerzett nekik befogadó-levelet a zalaegerszegi színháztól, a magyar hatóságok pedig jóváhagyták a letelepedést. Ám az 1989. decemberi, romániai rendszerváltozás után a Jancsó család mégis Kolozsváron maradt. Ezért Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. „Arra kapott felhatalmazást, hogy a tulajdonomat képező teljes hagyatékot az OSZK-ban értékesítse. Amikor Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért, elfogadtam. Nem részleteztük, hogy a könyvtár miért mennyit ad, s bár Béla jelezte, hogy egyes darabokat antikváriumokban drágábban el lehet adni, ragaszkodtam, hogy a gyűjtemény a könyvtáré legyen” – mondta Jancsó Miklós, aki azt sérelmezi, hogy mivel a kéziratok és a levelezések, illetve a folyóirat-gyűjteménynek egy része eljutott ugyan az OSZK-ba, a könyvek viszont nem, óhaja így csak részben teljesült.
Mindenki számára kínos ügy
Jancsó Miklós elmondta, évekig nem érdeklődött arról, hogy Barabás Béla miként kezelte a rábízott hagyatékot, hiszen tökéletesen megbízott benne. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén is szóvá tette: tisztázni kéne a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklós, aki Barabás jelenlegi munkahelyén is próbált segítséget kérni. A Teleki László Intézet főigazgatóját, Granasztói Györgyöt, valamint a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatóját, Diószegi Lászlót is kérte: segítsenek az elmérgesedett ügy tisztázásában. „Granasztói főigazgató úr azt válaszolta, hogy a Jancsó-ügy nem érinti az általa vezetett intézetet, de rettenetesen sajnálja a történteket. Megértettem őt” – mondta Jancsó Miklós. Hasonlóképpen reagált Diószegi László is, aki a Krónika érdeklődésére hangsúlyozta: a Teleki László Alapítványnak semmi köze az ügyhöz, hiszen a hagyaték Magyarországra szállításakor, illetve kezelésekor Barabás Béla a Magyarságkutató Intézet munkatársa volt. „A Teleki László Alapítványnak akkor sincs köze az ügyhöz, ha Barabás Béla ma a munkatársunk. De Jancsó Miklós kérésére emberként kértem Barabást: rendezze ezt az ügyet. Tudomásom szerint ez a mai napig nem történt meg. Nagyon szomorú vagyok a történtekért” – mondta lapunknak Diószegi László.
Barabás:
senkinek nem tartozom
„Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből. Ezt az egész történetet lezártnak tekintem, felőlem Jancsó Miklós azt tesz, amit akar, akár perelhet is. Különben is történész vagyok, nem pszichoterapeuta, és nem megyek bele ebbe a méltatlan és felháborító mocskolódásba” – mondta a Krónika érdeklődésére Barabás Béla. Szerinte „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. A Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette Jancsó Miklóshoz intézett korábbi levelében.
De Jancsó nem ezeket, hanem az OSZK-ba el nem jutott, értékes könyvritkaságokat keresi. Lapunk érdeklődésére Barabás elmondta: a könyveket valóban ő értékesítette magyarországi antikváriumokban, de a pénzről elszámolt az örökösnek. Jancsó Miklós elismeri, hogy több részletben, összesen 460 ezer forintot fizetett ki neki Barabás, de hozzáteszi: nem pénzt kér Barabástól, hanem pontos elszámolást arról, hogy mit hol helyezett el, s a könyvek miért nem jutottak el az OSZK-ba. „Egyszer megígérte nekem, hogy 2003 decemberéig írásban számol be nekem, de nem tette meg. Világos immár, hogy ezt az ügyet soha nem tisztázhatom. Tévedtem, amikor vakon megbíztam Barabás Bélában, és amikor nagyvonalú voltam. Remélem a történetem tanulságos lesz minden erdélyi magyar számára” – mondta Jancsó Miklós.