Ellenzik a somostetői utat

A marosvásárhelyi lakosság egy része ellenzi a Somostetőre tervezett utat, derült ki a tegnap délután szervezett közvitán. A fórumon Dorin Florea polgármester kifejtette: a gépkocsiforgalmat a városközpontból kiterelő, a két zsúfolt lakónegyedet öszszekötő út megépítése igen aktuálissá vált.

Máthé Éva

2010. március 24., 08:402010. március 24., 08:40

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne hívjuk le a kormány által jóváhagyott uniós támogatást” – hangsúlyozta az elöljáró. A kormány a Regionális Operatív Program keretében 14,8 millió eurót irányzott elő a maros-vásárhelyi önkormányzatnak, azzal a kikötéssel, hogy ebből egy jelentős beruházást, illetve egy kisebb, szociális jellegű projektet eszközöljön. Az önkormányzat ebből építené meg a Segesvár–Szászrégen közötti forgalmat a város központjából elterelő utat, illetve 25 térfigyelő kamerát is vásárolna a közbiztonság javítása érdekében.

A tegnapi közvitán több mint ötven polgár szólt hozzá a projekthez. Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora azt kifogásolta, hogy a tervezett út a megyei klinikai kórház közvetlen közelében halad át, és a gépkocsik szennyezik majd a levegőt a klinikák térségében. Szakács László, a Rhododendron Környezet- és Természetvédelmi Egyesület vezetője azt kifogásolta, hogy a beruházás megvalósítása érdekében 7,51 hektárnyi erdőt kell kivágni.

Kifejtette, lett volna olyan változat is, amellyel el lehetett volna kerülni a zöldövezet kiirtását. Szakács szerint a közlekedési rendszert egységesen kell korszerűsíteni annak érdekében, hogy növekedjék a zöldövezetek felülete, és csökkenjen a légszennyező anyagok mennyisége. Sokan a város rendkívüli zsúfoltságát tették szóvá. Cristian Boeriu, a SMURD rohammentő szolgálat vezetője szerint a sürgősségi kórház körüli hatalmas forgalom sokszor a mentőautók közlekedését is akadályozza. Mások úgy vélekedtek, hogy az uniós támogatást föld alatti és emeletes parkolók, aluljárók létesítésére kellene fordítani.

A Somostetőn áthaladó útról a helyi tanács hoz végleges döntést, a testület már elvi beleegyezését adta a beruházáshoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán