Képünk illusztráció
Fotó: Mihály Csaba
Közel 1300 kilogramm, Magyarországról származó, sertéshúsból készült terméket foglalt le Temesváron az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, mivel nem voltak megfelelően felcímkézve – közölte a hatóság Temes megyei kirendeltségének igazgatója, Adrian Popa.
2019. február 17., 19:562019. február 17., 19:56
Popa tájékoztatása szerint egy temesvári élelmiszerraktárban bukkantak olyan, disznóhúsból készült szalámikra, sonkákra és egyéb felvágottakra, amelyeknek csomagolásán nem szerepelt előírásszerű címke. Az árut lefoglalták, az üggyel kapcsolatban a rendőrséggel közösen indítottak vizsgálatot. Az EU-n belüli tagállamok között forgalmazott termékeket ugyanis speciális, ovális pecséttel kell ellátni, ez pedig hiányzik a temesvári raktárban felfedezett élelmiszerekről.
Az igazgató leszögezte, hogy
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint korábban már felfedeztek egy 400 kilogrammos, szintén Magyarországról származó, nem megfelelően felcímkézett rakományt, amelynek egy része Arad és Bihar megyébe, illetve Bukarestbe került.
Popa azt is elmondta, a sertéspestis terjedése leállt, nem fedeztek fel újabb eseteket, de figyelemmel kísérik a vaddisznókat a régióban.
Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
szóljon hozzá!