Zarándokok százezreit várják II. János Pál pápa vasárnap tartandó boldoggá avatására

Georges Cottier svájci bíboros, a néhai pápa egykori munkatársa az I. Media nevű ügynökségnek adott interjújában elmondta, ehhez még egy csoda elismerésére van szükség, a többi lépést már megtették. „Nem lep meg a boldoggá avatási procedúra gyorsasága” – húzta alá Cottier, aki 15 éven keresztül szolgált teológusként a Pápai Házban. „A szentté avatásához szükséges lépéseket már megtették. Már csak egy csoda elismerésére van szükség, és egy pápai döntésre, de ez utóbbira nem kell sokat várni” – mutatott rá a svájci bíboros. A nyugdíjba vonuló 89 éves Cottier elmondta, hogy II. János Pál halála után az utódjának címzett levélben több bíboros kérte a volt egyházfő boldoggá avatási eljárásának mielőbbi megkezdését. A 27 éves egyházfői szolgálat után elhunyt Karol Józef Wojtyla temetésén összegyűlt hívek skandálva kérték II. János Pál szentté avatását.

Georges Cottier arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt évekig egy „szent” oldalán dolgozni, azt felelte: „Valószínűleg akkoriban magamban sohasem használtam azt a kifejezést, hogy »szent«, de közben végig meg voltam róla győződve, hogy Isten egyik embere mellett szolgálok.” A svájci bíboros „a pápaság egyik legnagyobb momentumaként” mutatta be azt az eseményt, amikor II. János Pál 2000-ben a római katolikus egyház által a múltban elkövetett hibákért, egyebek között a keresztes hadjáratok, az inkvizíció és az antiszemitizmus vétke miatt tartott bűnbánatot, melyet a pápai kormánytestületen belül néhányan rosszallóan fogadtak.

Karol Józef Wojtyla, aki II. János Pál néven 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján 1920. május 18-án született a Krakkóhoz közeli Wadowicében. Szüleit és testvérét korán elvesztette, egyetemi tanulmányait a második világháború szakította félbe. Dolgozott gyárban, kőbányában, majd 1942-ben jelentkezett az illegálisan működő papi szemináriumba. 1946-os pappá szentelése után Rómában, a pápai egyetemen szerzett teológiai doktorátust. Rövid ideig falusi segédlelkész, majd a krakkói Szent Flórián-templom káplánja volt. Egyházi közösségét új módszerekkel szervezte, kirándulásokra, túrára vitte a fiatalokat. A teológiai kar etika szakának elvégzése után a krakkói szemináriumban és a lublini egyetemen tanított. 1958-ban címzetes püspök, 1964-ben Krakkó érseke és metropolitája lett, 1967-ben VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki. Aktívan vett részt az 1962 és 1965 között tartott II. vatikáni zsinat munkájában, bebizonyítva: tisztában van az új egyházképpel, amely szerint a tekintélyelv helyébe a szolgálat, a kioktatás helyébe az igehirdetés lépett.

1978. október 16-án, a 33 napi uralkodás után elhunyt I. János Pál utódául – általános meglepetésre – a viszonylag ismeretlen Wojtylát választották meg. Ő volt 455 év óta az első nem olasz, egyben az első kelet-európai, és 58 évével 132 év óta a legfiatalabb pápa. Arra törekedett, hogy helyreállítsa a tanbeli egységet, megrendszabályozza a túlzókat, a tanítóhivataltól eltérőket, s a katolikus egyház kormányzásában is új rendszert vezetett be. Sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti szeretetét, a népi hagyományokban gyökerező Mária-tiszteletet, a munkásként szerzett tapasztalatokat, a lengyel zsidók deportálásának elítélését és a kommunizmus elleni harcot. Befolyása messze túlterjedt a Vatikánon, első, 1979-es lengyelországi látogatása nagyban hozzájárult a kommunista rendszer bukásához. Több mint húsz merényletet kíséreltek meg ellene, 1981. május 13-án csodával határos módon élte túl, amikor a török Ali Agca közvetlen közelről rálőtt. Egészsége 1993-tól kezdett hanyatlani, Parkinson-kórban is szenvedett. 2005. április 2-án, 84 éves korában halt meg, temetésére április 8-án került sor.

A 264 katolikus egyházfő közül csak Szent Péter és IX. Pius ült nála hosszabb ideig a pápai trónon. Ő volt a legtöbbet utazó pápa: 104 külföldi látogatása során 129 országot keresett fel, eközben a Föld–Hold-távolság háromszorosát tette meg. Mindenkinél több szentet és boldogot avatott, bíborost kreált. Megreformálta a kánonjogot, a katolikus egyház törvénykönyvét, elkészíttette az új katolikus katekizmust. II. János Pál bocsánatot kért a katolikus egyház múltbéli bűneiért, törekedett az Észak–Dél-ellentét feloldására, szót emelt az emberi jogokért. A lengyelen kívül kitűnően beszélt franciául, angolul, spanyolul, németül, olaszul, a hívőket rendszerint anyanyelvükön köszöntötte. Beszédeit maga írta, és a „pápai többes szám” helyett az egyes szám első személyt használta.