2009. április 24., 11:282009. április 24., 11:28
Mint mondta, Csíksomlyó irányában Budapestről indulva már hat kilométeres szakaszon lila színnel felfestették a Mária-zarándokút turistajelzéseit, ezen az útvonalon indulnak el hárman, akik végigmennek Csíksomlyóig. Hozzájuk különböző szakaszokon csatlakoznak majd mintegy húszan.
Terveik szerint néhány éven belül elkészül a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó, 1400 kilométer hosszú Mária-zarándokút, amit 60 nap alatt lehet majd megtenni, ezért Budapestről Mariazell irányába is felfestették már turistaútjelzéseiket 9 kilométeren. Előreláthatóan a május közepén a főváros körül rendezendő élő rózsafüzér zarándoklatot már a felfestett zarándokúton tartják.
A koordinátor beszámolt arról, hogy több – egyebek mellett európai uniós – pályázatuk elbírálása is folyamatban van, ami a gyalogos és kerékpáros zarándokút kiépítését célozza, hiszen vannak olyan szakaszok, ahol egyelőre csak „elhagyott gyalogutak” találhatók. Egy osztrák–magyar projekt keretében például a Vas megye és Burgenland területére eső zarándokutat szeretnék kiépíteni.
Szabó Tamás, a 2006-ban alapított Mária Út Egyesület elnöke rámutatott: a Mária-kegyhelyeket érintő zarándokút hozzájárulhat ahhoz, hogy „Közép-Európa népei, akik egyaránt tisztelik Máriát, szeretetben és együttműködésben éljenek”.
Bencsik János, Tatabánya polgármestere, aki négy éve maga is gyalogosan jutott el Csíksomlyóra, kifejezésre juttatta: a zarándokút mentén lévő kistelepüléseknek az önbecsülését visszaadhatja, „újra felkerülhetnek a térképre”, ha elkészül a Mária-út. Ezt azzal indokolta, hogy ezek a falvak a zarándokturizmusból bevételre tehetnek szert. Megjegyezte, hogy „manapság a testvéri szeretet nagymértékben megcsappant, ezt a betegséget a zarándoklat meggyógyíthatja”.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.