Csíkszeredában jelenleg mintegy hatvan evangélikus él. „Úgy érzem, hogy szűk tíz év alatt sikerült egy kis gyülekezetet összekovácsolni” – nyilatkozta Tóth Károly, aki az első Csíkszeredában lakó és szolgáló evangélikus lelkész. Az eddigiek szórványnak tekintették a gyülekezetet, s csak istentiszteletet tartani jártak a városba.
Amikor Tóth Károly Csíkszeredába költözött, egy bérházban volt kénytelen élni, az istentiszteleteket pedig a református imaházban tartotta, mivel az evangélikus egyháznak nem volt lelkészi lakása sem, nemhogy imaháza vagy temploma. Azóta azonban birtokukba került egy Dózsa György utcai ingatlan, amit főként a külföldön élő evangélikusok anyagi támogatásával felújítottak, és egy templomi résszel is kiegészítettek.
Tóth Károly 1969. február 25-én született a barcasági Hétfaluban. Korábban a Fogaras melletti Halmágyon lelkészkedett.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.