Jakab István, a maros-mezőségi egyházmegye esperese ez alkalomra Mikeás versei közül választotta ki az igét.

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben” – idézte a profétát, hangsúlyozva, hogy a jelenlévők hálaadásra gyűltek össze, de mindvégig hálaadásban kell élniük. Az esperes arra is kitért, hogy Isten nem holmi gépezetnek, eszköznek tekinti az embert, hanem partnerként kezeli. Ennek a partnerségnek az eredménye a Maros megyei település kis templomának születése is.

„Nincs olyan személy az itt ülők között, aki ne tudná mennyit vándoroltunk a pusztában, sokszor reménytelenül, elbizonytalanodva, de Krisztus erejébe kapaszkodva. És Istennek hála, megérkezetünk az ígéret földjére, és már van otthona lelkünknek, és hajléka közösségünknek!” – mondta Imreh Jenő, a szabédiak fiatal lelkipásztora, mintegy köszönetet mondva a példás összefogásért. A reformátusok igyekezetét méltatta személyes hangvételű felszólalásában Jenei Sándor is, a szinte tízszer akkora unitárius közösség lelkésze, aki az utóbbi másfél évtizedben végigkövette a szomszéd gyülekezet templomépítési törekvéseit és megvalósításait. 

„A székely-mezőségi Szabéd falu kis létszámú református közössége mindig ragaszkodott hitéhez, gondviselő Istenéhez, egyházához. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint kitartó imádkozása, évszázados állhatatossága és áldozathozatala abban az óhajában, hogy saját templomában tisztelhesse Istenét, sirathassa meg bűneit, élhessen egyházi szentségei áldásában, és tapasztalhassa meg a közösség felemelő érzését!” – olvasható az ünnepi alkalomra kiadott füzetecskében.

A színmagyar mezőségi falu domboldalán mindig két templom volt látható: a nagy unitárius templom, és kissé távolabb a református templom, mellette a fából ácsolt haranglábbal. A jelenlegi, tíz évvel ezelőtt felszentelt hajlék immár a harmadik, amit a bő három évszázados múltra visszatekintő szabédi reformátusok építettek. Az elsőt a 19. század végén rakták össze vályogból, tornyát meg fából.

Az 1977-es földcsuszamlást követően a maroknyi gyülekezet családi házakban talált menedéket, majd ’89 után a magraktárt vásárolta meg és alakította istenházává. Mivel ez sem volt képes sokáig dacolni az idővel, a helybéliek úgy döntöttek: telket vásárolnak, és új hajlékot építenek. Ebben jelentős szerepet vállalt Rácz Gyula néhai lelkész, aki betegen, megromlott látással és hallással, de csodálatra méltó hittel köveket mozgatott meg azért, hogy híveinek templomot építsen.

Pap Géza akkori püspökben, Ötvös József esperesben és Fazakas Margit gondnokban készséges partnerre lelt, akik felkarolták a sokak által túl merésznek tartott tervet. Az új templomot 2005. november 22-én szentelték fel. A néhány hetes közmunkával felújított hajlékot pontosan tíz évre rá szentelték újra.