Interjúkötet XVI. Benedekről

Bemutatták kedden a Vatikánban azt a könyvet, amely Peter Seewald német újságíró XVI. Benedek pápával folytatott beszélgetéseit tartalmazza. A világ fénye: a pápa, az egyház, és az idő jelei címet viselő interjúkötet hivatalosan szerdán jelent meg a könyvesboltokban. Az új könyvben olvasható többek között az, a katolikus egyházfő által tett, és a média által „szenzációs irányváltásnak” nevezett kijelentés is, miszerint bizonyos esetekben igazolható az óvszer használata az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében.

2010. november 26., 04:432010. november 26., 04:43

A Vatikán ugyanakkor leszögezte: „nem forradalomról van szó”, hiszen a pápa „egy kivételes helyzetről beszél”. XVI. Benedek az óvszer kapcsán kifejtette, hogy például ha egy férfi prostituált a védekezés mellett dönt, megóvva ezáltal partnerét egy halálos fertőzéstől, az legalább azt mutatja, hogy tett egy lépést az erkölcsösebb és felelősségteljesebb szexuális élet felé, és mint utóbb a Vatikán közölte, ugyanez vonatkozik a testüket áruba bocsátó nőkre is. A könyv eredeti, német változatában ugyanis csak a férfi prostituáltakról esik szó, míg az olasz fordításban már az ősi szakma női űzőit említik. Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője kedden közölte: a pápa szerint a hangsúly a felelősségvállaláson van, azon, hogy a szexuális partner életét nem veszélyeztetik. Az óvszerhasználatról mondottakkal a katolikus egyházfő azonban elsősorban a homoszexuálisokra célzott, akik esetén nem – a katolikus egyház által ellenzett – fogamzásgátlás céljából történő védekezésről van szó.
A XVI. Benedekről szóló interjúkötet mindenképp áttörést jelent abból a szempontból, hogy ez az első alkalom, hogy egy pápa nyilvánosan foglal állást mind a szexuális aktus közbeni védekezésről, mind a HIV-vírus terjedésének megfékezését elősegítő lépésről. A Vatikán ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy az AIDS problémáját nem az óvszerhasználattal kell megoldani. A tíz nyelven megjelenő könyv más részeiben ugyanakkor a pápa újra megerősíti a Vatikán azon álláspontját, miszerint elvetendő a mesterséges fogamzásgátlás, illetve az azonos neműek közösülése, bár ennek kapcsán megjegyzi: „A homoszexuálisok megérdemlik a tiszteletet... Az emberi lény tisztelete alapvető fontosságú... Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy maga a homoszexualitás helyes lenne. Ez olyan dolog, ami szemben áll azzal, amit Isten eredetileg akart.” XVI. Benedek egyúttal hangsúlyozza a férfi és nő közötti házasság sérthetetlenségét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház