A megnyilvánuló gondviselés

Isten irántunk megnyilvánuló gondviselése, irgalma és szeretete Jézus Krisztusban válik igazán érthetővé. Ez az isteni Szeretet jön ma felénk és ragad magával. Isten teszi meg ismét felénk, emberek felé az első lépést, ahogyan ezt a világ kezdetekor, a teremtéskor is megtette. Amint Isten kezdetben saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert (v.ö. Ter 1,26), aki ezt a képet viszont magában szétrombolta, úgy állítja ezt helyre eredeti szépségében Jézus Krisztusban. Isten az Õ Fiában ezt a képet még fenségesebbé és még szebbé teszi. Aki Jézust látja, az Atyát látja, aki Õt hallgatja és Õt követi, az Atyának engedelmeskedik (v.ö. Jn 14,9; Lk 9,35).
Milyen csodálatos, hogyan fonódik egybe e betlehemi éjszaka óta az ember öröme Isten dicsőségével és magával a földi békességgel. „Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az Üdvözítő Dávid városában. Õ a Messiás és az Úr ” (Lk 2, 10, 11). Így hirdeti karácsony üzenetét az angyal a betlehemi éjszakában a mezőn nyájukat őrző pásztoroknak. Az ember öröme és üdvössége Istenhez kapcsolódik, Istentől ered. „Õ a mi üdvösségünk” (v.ö. ApCsel 4,12). Ezért kötődik az ember, mint teremtmény, Teremtőjéhez, az Istenhez. Ahol ezt a kapcsolatot megzavarják, vagy netalán szétrombolják, ott az egyedüli vesztes csak az ember lehet. Ott megbomlik az emberi egyensúly és a teremtmény lezuhan az értéknélküliség szakadékába. Innen származik a földön a nyomor, az erőszak, a gyűlölet, a harag és a rombolás. Az ember méltósága maga az élő Isten, Õ az, aki biztosítja ezt számára.
Isten irántunk való szeretetének titkát ünnepeljük Jézus születésének szent éjszakáján, a karácsonyi idő minden napján dicsőítve és magasztalva Õt a szentmisén, az Eucharisztiában, ebben az örömteljes nagy titokban, amelyben békéjével, kegyelmével és irgalmával megajándékoz minket.