2009. június 05., 12:132009. június 05., 12:13
A szabadságot álcának használva ez a jelenség mérgezi a fiatal generációkat. Ahogy az ökológiai cselekvést is fontosnak tartjuk, úgy kell ellenállnunk a lelket, a szívet beszennyező hatásoknak is – fejtette ki XVI. Benedek.
A szentatya figyelmeztetett: nem jó, ha az ember a világ urává akar válni. A modern ember az ókori mitológia Prométheuszához hasonlít, aki el akarta rabolni a tüzet az istenektől. Ha a világot a Teremtő nélkül akarjuk megváltoztatni, azzal az egész emberiség életét veszélybe sodorjuk. „Hirosima és Nagaszaki példája örök figyelmeztetés marad: ha az atomenergiát háborús célra használják, az rettenetes mértékű halált okoz” – fogalmazott.
A katolikus egyházfő a keresztények egységének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ahogy az első pünkösdkor, úgy ma is érvényes az egyházra, hogy a Szentlélek eljövetelének feltétele Krisztus tanítványainak egysége. Ahhoz, hogy újra átéljük a pünkösdöt, az egyháznak lehetőség szerint kevesebbet kell tevékenységekkel bajlódnia, és több időt az imádságnak szentelnie.
A Szent Péter-templomban tartott pünkösdi szentmisén a 200 éve elhunyt Joseph Haydn Harmoniemesse című műve hangzott fel a kölni dóm kórusa és a kölni kamarazenekar előadásában. A pápa erről is megemlékezett beszédében: „Haydn utolsó nagy lelki műve az isteni dicsőség kifinomult szimfóniája” – mondta.
Az egyháznak nem szabad humanitárius ügynökséggé válnia – figyelmeztetett XVI. Benedek a déli Regina Coeli-imádság alkalmával elmondott beszédében. Az egyház szíve, a Szentlélek arra küld bennünket, hogy minden népnek hirdessük: az isteni szeretet legyőzte a bűnt és a halált. Isten lelke nélkül a kereszténység csupán egy történelmi mozgalom, egy széles körű szociális intézmény lenne. A szentatya imádkozott a világ üldözött keresztényeiért.
Tapasztalják meg a Szentlélek támogatását mindazok, akik Krisztusért szenvednek – fogalmazott, majd ismét kifejezte lelki közelségét a földrengés által sújtott közép-olaszországi Abruzzo tartomány lakosaival. Az elmúlt vasárnap egyébként egész Olaszországban gyűjtést rendeztek a katolikus templomokban az április 6-i szerencsétlenség áldozatainak megsegítésére.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.