A lelkeket kell erősíteni

– A következő hat évben Ön vezeti az erdélyi unitárius egyházat. Mik a fő célkitűzései?
– Egyetlen célkitűzésem lenne: a szolgáló szeretet lelkületét bevinni az egyházba. Az elmúlt közel két évtizedben hála a jóistennek és a politikai, társadalmi változásoknak az egyház újból megpróbálta megtalálni a helyét a társadalomban, nagyszerű intézményeket tudott létrehozni, építkezett, de most a külső építkezések helyett belső építkezésre van szükség. A lelkeket kell erősíteni, közösségeket formálni, megteremteni azt a templomi gyülekezetet, ahova kívánkoznak az emberek, ahol jól érzik magukat, ahol ismerősként és barátként tudnak egymásról. Nagy része az embereknek eltávolodott a gyülekezettől, ennek megvoltak a külső és belső okai, rájátszott a papság is, hiszen nem tolmácsolta mindig hitelesen az evangéliumi tanítást, ezért belső önvizsgálatra is szükség van. Az eltávolodott embereknek föl kell mutatni újból az egyedüli járható utat: felelősségteljes szeretettel emberi közösségekben élni. Ez nem fog máról holnapra megtörténni, de remélem, hogy lesznek munkatársak, egyházi és világi személyek, akik érzik: a belső megújulás a legfontosabb, a mai világban a kereső-kutató ember számára ez az evangelizáció. Hiszem, és az elmúlt évtizedek tapasztalatai is igazolják, hogy Isten nem hagyott magunkra, Jézus ma is élet és igazság. Ezen az úton kell járni, bármennyire is fokozódik a szegénység, a problémák, az egyháznak ebben a felfordult, zaklatott világban is hallatnia kell a hangját, és hiteles üzenetátadásokkal meg kell találni az emberek szívét és lelkét. Mindenkiben van érték, ezt kellene felszínre hozni. Minden életet egy isteni lenyomatnak érzek, ha ezt a nyomatot az élet pora be is lepte, a lelkésznek és az istenhivő embernek az a dolga, hogy ezeket a lerakodásokat eltávolítsa.

– A lelki építkezés mellett programjában az intézményi építkezésre is kitért. Ez milyen forrásokból valósulna meg?
– Ez újabb feladat és kihívás az egyház előtt, a visszakapott épületeket, földeket, erdőket úgy működtetni, hogy próbáljanak önfenntartók lenni. Számítunk arra, hogy az állami költségvetésben is helye lesz az egyházi épületek fenntartásának, mert a gyülekezeteinkhez adófizető polgárok tartoznak, és mindegyik egyház kulturális, művészeti értéket is hordoz, amely a társadalomnak az értéke is. Az új lehetőségek között ott vannak az uniós pályázatok, ezért van szükség arra, hogy megtaláljuk a megfelelő szakembereket.

– Ez a már elkezdett reformfolyamatnak is része.
– Olyan évtizedeket hagyunk a hátunk mögött, amikor akarva-akaratlanul a lelkészek és az egyházi főtisztviselők kezében összpontosult az egyház, az egyházközség vezetése. A mi egyházunk kettős vezetésről beszélt, és ez szépen kitapintható egészen Trianonig, amikor a gondnokoknak megvolt a sajátos szerepük. Az elmúlt 40 esztendőben csökkent a világiak szerepe, ezt szeretnénk erősíteni. Hiszen az egyházak is szakosodnak, és mindenképp le kellene bontani ezt a sokat emlegetett piramisrendszert, és jó szakemberekre épült bizottságokat működtetni. Már indulásból ezt szeretném, hiszen ebben az összetett világban egy ember nem tudja átfogni az egyházi tevékenységet, mindenütt meg kell találni azt a világi, de egyházias, istenhittel megáldott gondolkodású embert, aki személyes értékeivel tudja szolgálni a közösséget. A reform tehát: hallgatni a szakemberekre, hangot adni nekik, és nemcsak kikérni a véleményüket, hanem a szerint cselekedni is.

– Bemutatkozásakor célként említette az unitárius fiatalok itthon tartását. Erre milyen eszközei vannak az egyháznak?
– Nagyon szép dolog és nagyszerű lehetőség, hogy az utóbbi másfél évtizedben a fiatalajaink megjárhatják magukat a világban, ahol a megélhetési lehetőség és az életkörülmények egészen másak. De nekünk van egy olyan értékünk, amit még nem kezdett ki a világ: a gyökértudat, a család. Jézus tanítása: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall. Nagyon sok sikeres Nyugatra szakadt atyámfiával találkoztam és beszélgettem, akik a szakmában sikeresek, de mikor hazajönnek, a bennük lévő ürességről beszélnek. Járják meg magukat a világban és próbálják hazahozni a tudást! Nekünk pedig nyitottaknak kell lennünk a változásra, el kell fogadnunk észrevételeiket, meglátásaikat, tanácsaikat. Aki tud áldozatot vállalni és nem a gyors siker, meggazdagodás hajtja, az ebben a mély gyökérzetű erdélyi életben is zöld ágat tud fakasztani az életfáján. Igaz, sokkal keményebben, többet kell dolgozni, de megéri, mert az ember valahol otthon kell hogy érezze magát a világban.

– Milyen tervei vannak az egyházi oktatás terén? Mint ismeretes, Kolozsváron nézeteltérések vannak az egy épületben működő Brassai- és a János Zsigmond gimnázium között.
– Mindkét oldalról rendelkezek információkkal, de ezek nem elégségesek ahhoz, hogy határozottan véleményt mondhassak. Merem hinni, hogy ha félretesszük a személyi érdekeket, meg lehet találni a módot, hogy a két iskola közös nevezőre jusson. Az egyháznak, de az erdélyi magyar közösségnek is az egyházi iskolák erős pillérei voltak, és ezt tovább kellene gyarapítanunk. Mindkét iskola tanári karával jó kapcsolataim vannak. Merem hinni, hogy józansággal, bölcsességgel és a közösségi érdeket előtérbe helyezve meg lehet találni a módját, hogy békesség legyen, és továbblépve egy erős iskola tudjon kialakulni.

– Azt is említette, hogy erősíteni szeretné a kapcsolatot a magyarországi unitárius egyházzal.
– Ezen a téren már történtek próbálkozások. A magyarországi unitárius egyházat a 19. század végén az Erdélyből kivándorolt hittestvéreink hozták létre, majd a 80-as években a kivándorlási hullám rengeteg erdélyi unitáriust szólított magyar földre. Mi senkit, aki elköltözött, le nem írtunk, hanem próbáltuk tartani vele a kapcsolatot, és ők is próbálták velünk. Nagyon érdekes – és ebben a témában Vetési László tiszteletesnek gyönyörű írásai és tanácsai vannak –, hogy az erdélyi protestáns ember nem tud könnyen beilleszkedni egy magyarországi református vagy unitárius gyülekezetbe. Alkalmakat kell teremteni a találkozásokra, akár Magyarországon, akár itt. A szejkei találkozókkal párhuzamosan kísérlet indult, hogy Pestszentlőrincen is találkozzanak az Erdélyből kivándorolt unitáriusok. Ezek kecsegetető, szép alkalmak, amikor közelebb kerülünk egymáshoz, és úgy tudunk beszélgetni, mint az első világháború előtt; a magyar unitáriusok vagy a Kárpát-medencei unitáriusok egyházában tudunk gondolkodni.