Fotó: Veres Nándor
Augusztus 12–16. között a csíksomlyói Szent István-kollégium épületében és udvarán zajlik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), amelyen közel ezer fiatal részvételére számítanak.
2014. augusztus 08., 12:242014. augusztus 08., 12:24
Veress Sándor ifjúsági lelkész elmondta, a találkozó elsősorban a közösségi élmény megélésére nyújt lehetőséget. A délelőtti foglalkozások korosztályok szerint három csoportban zajlanak Szénégető István, György Tibor, illetve Majoros Tibor és Steve Thomashefski vezetésével.
A három téma: az Istennel, önmagukkal és a közösséggel való kapcsolat megélése. Emellett szentmiséken, tanúságtételeken vehetnek részt, műhelymunkákba és szabadidős programokba kapcsolódhatnak be a fiatalok.
Kajtár Gergely ifjúsági referens a délutáni és esti programokat ismertetve elmondta: szerdán táncházban mulathatnak a táborozók, míg csütörtökön Eperjes Károly színművész tanúságtételén és szentségimádáson vehetnek részt, ez a találkozó legkiemelkedőbb pontjának ígérkezik. Pénteken megtartják a Made by God elnevezésű tehetségkutató műsort, majd a Psallite és az Új remény zenekar koncertezik.
Tamás Barna ifjúsági lelkész kiemelte, a találkozó egyik legfőbb hozadéka, hogy tulajdonképpen fiatalok szolgálnak fiataloknak. „Ebben a világban, ahol a hit nem divatos, a CSIT révén az ifjak – látva, hogy a barátjuk, osztálytársuk ugyanúgy imádkozik, dicsőít, mint ők – megerősödnek egyénileg és közösségileg is” – tette hozzá Veress.
A rendezvényre eddig már 600 fiatal jelezte részvételi szándékát, és további jelentkezőkre is számítanak.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!