Ige a háztetőkről

Ige a háztetőkről

Egy éve sugározta első műsorát a romániai Mária Rádió. Egésznapos rendezvénnyel ünnepelte első születésnapját Nagyváradon a Mária Rádió. Vasárnap délelőtt a bazilikában tartottak ünnepi szentmisét ez alkalomból, amelyen Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye általános helynöke celebrálta a latin nyelvű misét, Isten áldását kérve a rádióra és annak valamennyi munkatársára. A misén Selymes József kanonok, a Mária Rádió magyar...
2007. március 30., péntek

Felnyitni a Nyugat szemét

Az erdélyi vallásszabadság gyökereire hívná fel Európa figyelmét Balázs Mihály professzor. „Kötelességünk elmondani azt, hogy míg Franciaországban és Németalföldön vérengzések dúltak, eretnekeket üldöztek, addig Erdélyben szabadság uralkodott e tekintetben” – mondta Balázs Mihály, a Szegedi Tudományegyetem irodalomprofesszora, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet díszdoktora Marosvásárhelyen.
Felnyitni a Nyugat szemét
Felnyitni a Nyugat szemét
2007. március 30., péntek

Felnyitni a Nyugat szemét

2007. március 23., péntek

Nemsokára tető alatt a Szent István-templom

Két cég is elvégezné a gyergyószentmiklósi munkát. Két kereskedelmi társaság szállt versenybe a gyergyószentmiklósi Bucsin negyedben épülő Szent István-templom tetőzetszigetelési munkálatainak elvégzésére: az építkezés tetemes részét végző Exbeton Kft., illetve a Sirius Kft. A katolikus plébánia eredetileg a hét folyamán tartotta volna a versenytárgyalást, ám az végül elmaradt.
Nemsokára tető alatt a Szent István-templom
2007. március 23., péntek

Kopjafát állítani jöttek haza a magyardellőiek

Kevesen hiszik, hogy valaha is megtelik még a Maros megyei falu református temploma. „Ahol hit van, ott nyereség is van, de ahol a meghátrálás uralkodik, ott elvesznek” – fejtegette Ötvös József marosvásárhelyi református esperes ünnepi prédikációjában a Maros megyei Magyardellő zsúfolásig telt templomában. A közigazgatásilag Kerelőszentpálhoz tartozó faluban kopjafaavatóra gyűltek össze a településről elszármazottak, akik közül többen...
Kopjafát állítani jöttek haza a magyardellőiek
2007. március 23., péntek

Röviden

Brazíliába látogat a pápa XVI. Benedek pápa Brazíliába látogat május 9. és 13. között a latin-amerikai püspökök közgyűlése alkalmából – jelentették be a Vatikánban. A katolikus egyházfő részletes programja még nem ismert, de annyit már tudni, hogy ellátogat Sao Paulóba, a dél-amerikai ország gazdasági fővárosába és az aparecidai Mária-kegyhelyre. Sao Paulóban misét mutat be fiataloknak, majd elnököl a latin-amerikai és karibi püspöki kar...
Röviden
Röviden
2007. március 23., péntek

Röviden

2007. március 23., péntek

Rádiós szülinap

Egy évvel ezelőtt kezdett sugározni Romániában a Mária Rádió. Székelyföldi körúttal, és természetesen ünnepi szentmisével, gálaműsorral ünnepli a romániai Mária Rádió fennállásának egyéves évfordulóját. A jubileum alkalmából a katolikus szellemiségű rádió munkatársai Hargita megyét keresték fel: eddig Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson találkoztak a hallgatókkal és a munkatársakkal, Csíksomlyón pedig 70 papnak mutatták be a rádiót.
Rádiós szülinap
Rádiós szülinap
2007. március 23., péntek

Rádiós szülinap

2007. március 16., péntek

Székelyhídi egyházépítés

Interjú Gavrucza Tiborral, a Bihar megyei város református lelkészével. ...
Székelyhídi egyházépítés
Székelyhídi egyházépítés
2007. március 16., péntek

Székelyhídi egyházépítés

2007. március 16., péntek

Röviden

Bartholomaiosz pátriárka a keresztény egységért A keresztény egyházak megosztottságának a megszüntetése mellett foglalt állást Bécsben I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, az ortodox kereszténység vallási vezetője. Az ötnapos ausztriai látogatáson tartózkodó pátriárka a Szent István-dómban felszólította a keresztény egyházakat: tegyenek meg mindent a Jézus által óhajtott egység valóra váltásáért.
Röviden
Röviden
2007. március 16., péntek

Röviden

2007. február 23., péntek

Mindenki nagyböjtje

A katolikusok fontosnak tartják az előírásokat, a protestáns egyházak a lelkiismeretre bízzák a felkészülést. Húshagyókeddel véget ért a farsang, hamvazószerdával pedig megkezdődött a nagyböjt időszaka. A nagyböjti idő 46 napból áll, és a húsvéttal ér véget. Az időszakot az önmegtartóztatás, a bűnbánat és az irgalmasság jellemzi, ebben a tekintetben a katolikus egyházi tanítás szigorúbb, a protestánsok megengedőbb álláspontot képvisel.
Mindenki nagyböjtje
Mindenki nagyböjtje
2007. február 23., péntek

Mindenki nagyböjtje

2007. február 23., péntek

Bűnbánati körmenet és pápai szentmise Rómában

„Kedves testvérek, a hamvazkodás szigorú szertartásával az egyház ismét megkezdi évi zarándokútját húsvét felé – így kezdte a hamvazószerdai liturgiát XVI. Benedek pápa a Szent Anzelm-templomban.
Bűnbánati körmenet és pápai szentmise Rómában
2007. február 23., péntek

Röviden

Wittenbergi előkészület Nagyszebenre A III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés előkészítésének keretében Európa keresztény örökségéről és a felekezetek jobb együttéléséről tanácskoztak az európai egyházak, püspöki konferenciák, valamint ökumenikus szervezetek és mozgalmak képviselői a németországi Wittenbergben. A reformáció szülővárosában tartott találkozón a kontinens több mint negyven országából mintegy 150 küldött vett részt. A III....
Röviden
Röviden
2007. február 23., péntek

Röviden

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. február 16., péntek

A szenvedőkre figyelnek

Szöultól Marosvásárhelyig megemlékeztek a betegek világnapjáról. A marosvásárhelyi belvárosi plébánia, a Caritas és a Máltai Segélyszolgálat közös szervezésében emlékeztek meg a Deus Providebit Tanulmányi Házban hétfőn a betegek világnapjáról. A rendezvényen közel százan vettek részt, zömében idős emberek, olyanok, akik betegségük miatt már egyre nehezebben hagyják el otthonukat.
A szenvedőkre figyelnek
A szenvedőkre figyelnek
2007. február 16., péntek

A szenvedőkre figyelnek

2007. február 16., péntek

Új ortodox püspök Nagyváradon

Sofronie Drincec (képünkön) személyében új püspökük van a Bihar és Szilágy megyei ortodox híveknek, az új főpásztor eddig a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye főpásztora volt. Ion Mihãlþan utódát a Nagyváradon tartott püspökválasztás második fordulójában 99 szavazattal választották az egyházmegye élére.
Új ortodox püspök Nagyváradon
Új ortodox püspök Nagyváradon
2007. február 16., péntek

Új ortodox püspök Nagyváradon

2007. február 16., péntek

Ravatalozót kérnek

Falugyűlésen tették szóvá elvárásaikat a gyergyóremeteiek. Korszerű ravatalozó megépítéséért emelt szót több gyergyóremetei lakos a hét elején szervezett falugyűlésen. Az igényt támogatásáról biztosította a község rangidős esperese, Ft. Orbán László pápai prelátus is, aki egyébként a közelmúltig ellenezte a ravatalozó felépítését.
Ravatalozót kérnek
Ravatalozót kérnek
2007. február 16., péntek

Ravatalozót kérnek

2007. február 16., péntek

Röviden

Pályázat a szerzetesi életformáról A brassói ferences rendház pályázatot hirdet középiskolás tanulók számára, Ki a csoda a szerzetes/nő? címmel. A pályázatra legalább 11 oldalas dolgozatokat várnak, amelyekben szó esik a szerzetesi fogadalmakról, a szerzetesség történetéről, egy erdélyi kolostor életéről. A pályázóknak vázolniuk kell, véleményük szerint mivel gazdagíthatja a szerzetesség az egyházat és a világot. Az első díj 150, a második...
Röviden
Röviden
2007. február 16., péntek

Röviden

2007. február 09., péntek

Csöndben dolgoznak

Ökumenikus tanács híján ad hoc bizottság intézi a Szebenbe tervezett ökumenikus nagygyűlés ügyeit. Egyelőre kevés jele mutatkozik annak, hogy szeptemberben Nagyszeben ad otthont a harmadik Európai Ökumenikus Nagygyűlésnek: a több tízezer vendég programjának megszervezésével és előkészítésével elsősorban nem is Szebenben, hanem Genfben és Brüsszelben foglalkoznak. Ennek legfőbb oka, hogy Romániában nem jött létre az ökumenikus tanács, amely a...
Csöndben dolgoznak
Csöndben dolgoznak
2007. február 09., péntek

Csöndben dolgoznak

2007. február 09., péntek

II. János Pálnak tulajdonítható a gyógyulás?

II. János Pál pápa (képünkön) személyéhez fűződő csodaként ismerheti el a Vatikán egy lengyelországi koraszülött kislány életben maradását az elhunyt egyházfő boldoggá avatási eljárása során – írta a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
II. János Pálnak tulajdonítható a gyógyulás?
2007. február 09., péntek

Röviden

Vendégek a temesvári Millenniumi templomban Diósi Dávid temesvár-gyárvárosi plébános meghívására vasárnap a plébánia vendége lesz Nóda Mózes, a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem teológiai fakultásának docense és Jitianu Liviu, az intézet előadó tanára – tájékoztat a temesvári püspökség sajtóirodája. A tanintézet két profeszszora román és magyar nyelven mutat be szentmisét, illetve mond szentbeszédet. Látogatásuk célja...
Röviden
Röviden
2007. február 09., péntek

Röviden