Megelőző régészeti ásatásokat végez július folyamán a Bihar megyei Szentjobb középkori várának területén a nagyváradi római katolikus püspökség a Körösvidéki Múzeummal együttműködve – tájékoztatott az egyházmegye titkársága.
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) az elmúlt hétvégén Kissolymosban szervezte meg a 40. Unitárius Ifjúsági Konferenciát.
Greg Burke amerikai újságíró veszi át Federico Lombardi szentszéki szóvivő helyét augusztus elsejétől, helyettese pedig – első alkalommal a Vatikán történetében – nő lesz, a spanyol Paloma García Ovejero személyében – jelentette be a Vatikán.
Ünnepélyes keretek között lezárták múlt héten, június 29-én Hám János volt szatmári római katolikus püspök boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakaszát – közölte honlapján a szatmári római katolikus egyházmegye.
Ferenc pápa karitatív céljaira gyűjtöttek az elmúlt vasárnap a katolikus templomokban. A péterfillérek gyűjtését minden évben a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, június 29-e utáni vasárnap tartják.
Gyülekezeti nappal ért véget az elmúlt szombaton Zágonban a kézdi–orbai református egyházmegye hagyományos rendezvénysorozata, a Kálvin-hét.
Az elmúlt pénteken ülésezett Kolozsváron, a belvárosi templomban a Magyar Unitárius Egyház (MUE) legfőbb döntéshozó és felügyelő hatósága, a főtanács.
„Istenes gondolatok emberi közösségben és csodálatos tájban” – így jellemezte egy résztvevő a múlt héten Gyergyószárhegyen tartott Zsolozsmatábort.
Két ultramaratonista, Frank Tibor és Veress Béla végigfutja az 1300 kilométeres Mária-utat. A sportolók az elmúlt szombaton reggel indultak Mariazellből, és július 10-én érkeznek meg Csíksomlyóra. A futókhoz tizenkét kerékpáros is csatlakozik.
Tizenegy lelkipásztort szenteltek fel az Erdélyi Református Egyházkerület Széken tartott közgyűlésén. Az újdonsült papokat Kató Béla püspök látta el jó tanáccsal.
A kereszténység megőrzésén múlik Európa jövője – hangoztatta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Székelyvarságon.
„Erdély püspöke a Kárpát-medence magyarjainak példaképe” – hangsúlyozta Paskó Csaba kelebiai plébános, a Vajdasági Pax Romana (VPR) elnöke előbb Szabadkán, a Márton Áronnak szentelt tanulmányi napon.
Az egész közösséget érintő témákról való együttgondolkodásra és véleményformálásra sarkallnák az unitáriusokat a kolozsvári nyitott napokon tárgyalt kényes kérdésekkel, melyek nagy sikert hoztak az immár hagyományos rendezvénysorozatnak.
Temploma fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte az elmúlt vasárnap a zselyki evangélikus-lutheránus egyházközség, a Beszterce-Naszód megyei magyar szórvány egyetlen evangélikus gyülekezete.
Protestáns etikai kézikönyvet jelentet meg 2017-ben, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Luther és a Kálvin kiadó, a hiánypótló mű szerzői evangélikus és református teológiai tanárok, jelentették be csütörtökön.
Korunk ellentmondásának nevezte Ferenc pápa hétfőn, hogy az éhezőknek szánt segélyek nehezebben jutnak célba, mint az egész világon „szabadon mozgó” fegyverek.
Márton Áron püspök a kisebbségi létet vállalva szállt szembe a kommunista hatalommal, kérte számon a magyarság törvényes jogainak érvényesülését akkor is, amikor tudta, hogy az igazság kimondásáért ellehetetlenítés és börtön vár rá – mondta Potápi Árpád.
Újra régi fényében ragyog a Bihar megyei Fugyi református temploma, a Kárpát-medencei örökségvédelmi program keretében felújított istenházát múlt vasárnap adták át.