Népszavazást javasolnak a Székelyföld autonómiájáról az önrendelkezéspárti politikusok

Népszavazást javasolnak a Székelyföld autonómiájáról az önrendelkezéspárti politikusok

A Székely Szabadság Napjára szervezett marosvásárhelyi rendezvény és felvonulás szervezői spanyolországi vendégeikkel közösen ismertették kolozsvári sajtóértekezletükön a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjukat.

2024. március 07., csütörtök

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken

Nyolc személyt, köztük négy hivatásos katonát gyanúsít orvvadászattal az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Kovászna megyében – írta csütörtökön a DNA közleménye alapján az Agerpres.

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken
2024. március 06., szerda

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel a felépült összetartozás templomát a vízzel elárasztott erdélyi településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát
2024. március 06., szerda

Betörne a nagyok közé a Székelyföld legészakibb településén palackozott ásványvíz

Tízmillió eurós összberuházás révén bővíti termelési és raktárkapacitását, értékesítési hálózatát a Hargita megyei Bélboron ásvány- és forrásvíz-palackozó üzemet működtető Aqua Bilbor.

Betörne a nagyok közé a Székelyföld legészakibb településén palackozott ásványvíz
2024. március 01., péntek

Ciolacu, az AUR csicskája és az RMDSZ kampányarca

A választások ugyan még viszonylag távol vannak, de a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) máris sikert könyvelhet el, hiszen Romániában már ma is ez a párt határozza meg a közbeszédet.

Ciolacu, az AUR csicskája és az RMDSZ kampányarca
2024. február 27., kedd

„Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu”. Napirend előtti felszólalásban bírálta Kulcsár-Terza József a román kormányfőt

Napirend előtti felszólalásban bírálta a román miniszterelnöknek a Székelyföld létét tagadó, az autonómiát eleve kizáró nyilatkozatait kedden a bukaresti képviselőház plenáris ülésén Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvezető elnöke.

„Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu”. Napirend előtti felszólalásban bírálta Kulcsár-Terza József a román kormányfőt
2024. február 27., kedd

„Se elvenni, se hozzátenni nem lehet a jó vershez” – Fekete Vince költő újabb díjáról, „kétlakiságáról”, lírájáról

„Csodálatos mestermunka, emlékeztet a versre, a jó versre, hogy tökéletes, mint a jó vers maga, se elvenni, se hozzátenni nem lehet(ne) semmit” – fogalmazott Fekete Vince költő nemrég kapott Balassi Emlékkardjáról a Krónika megkeresésére.

„Se elvenni, se hozzátenni nem lehet a jó vershez” – Fekete Vince költő újabb díjáról, „kétlakiságáról”, lírájáról
2024. február 24., szombat

Ciolacu Háromszéken: „Székelyföldnek soha, de soha nem lesz autonómiája!”

Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton Kovászna megyei látogatásán.

Ciolacu Háromszéken: „Székelyföldnek soha, de soha nem lesz autonómiája!”
2024. február 24., szombat

Tánczos Barna „megleckéztette” történelemből a Székelyföld létezését kétségbe vonó román kormányfőt

Székelyföld volt, van és lesz – reagált Tánczos Barna szenátor Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentésére, miszerint sosem lesz „semmilyen Székelyföld” Romániában. A politikus személyesen fel is világosította a kormányfőt.

Tánczos Barna „megleckéztette” történelemből a Székelyföld létezését kétségbe vonó román kormányfőt
2024. február 24., szombat

Ostobaságnak nevezte Székelyföld autonómiáját Marcel Ciolacu Csíkszeredában

Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette szombaton a PSD Hargita megyei szervezetének választási ülésén, hogy soha nem fogadja el olyan törvények támogatását, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait.

Ostobaságnak nevezte Székelyföld autonómiáját Marcel Ciolacu Csíkszeredában
2024. február 24., szombat

Ciolacu Vásárhelyen: „Jóemberek! Nem fog itt létezni semmilyen Székelyföld. Ilyesmi sosem lesz Romániában!

Marcel Ciolacu szerint nem a „magyar etnikumú románok” ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, és szerinte sosem lesz „semmilyen Székelyföld” Romániában.

Ciolacu Vásárhelyen: „Jóemberek! Nem fog itt létezni semmilyen Székelyföld. Ilyesmi sosem lesz Romániában!
2024. február 22., csütörtök

A bukaresti parlamentben nyílik kiállítás Ádám Gyula csíki fotóművésznek a Székelyföldön és a Csángóföldön készített képeiből

A bukaresti parlamentben nyílik kiállítás Ádám Gyula csíkszeredai fotóművésznek a Székelyföldön és a Csángóföldön készített képeiből, a tárlat védnöke Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A bukaresti parlamentben nyílik kiállítás Ádám Gyula csíki fotóművésznek a Székelyföldön és a Csángóföldön készített képeiből
2024. február 19., hétfő

Székelyföldi turnén a magyar operett nagyasszonyáról szóló önálló est Szűcs Nelli előadásában

Három állomásos székelyföldi turnéra indítja a budapesti Nemzeti Színház a Fedák Sári – Szűcs Nelli című önálló estjét.

Székelyföldi turnén a magyar operett nagyasszonyáról szóló önálló est Szűcs Nelli előadásában
2024. február 12., hétfő

Torzító, ha a nem székelyek skanzenként tekintenek a Székelyföldre – Zsidó Ferenc író az „anti-Ábelről” szóló kötetéről

Szereti a székelyeket, hiszen maga is az, ugyanakkor rühelli a melldöngető székelykedést, aminek manapság van egy divatja, álromantikája – ezt kívánja leleplezni újonnan megjelent regényében Zsidó Ferenc író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője.

Torzító, ha a nem székelyek skanzenként tekintenek a Székelyföldre – Zsidó Ferenc író az „anti-Ábelről” szóló kötetéről
2024. február 04., vasárnap

A természettel együtt élni és hinni az erejében – Erdélyi és székelyföldi kézműves a natúr kozmetikumok népszerűségéről

Erdély-szerte egyre többen választják az iparilag előállított kozmetikumoknál általában drágább, de magas tisztaságú, természetes alapanyagokból készülő termékeket. Előbbiek veszélyeinek, utóbbiak előnyeinek jártunk utána szakemberekkel.

A természettel együtt élni és hinni az erejében – Erdélyi és székelyföldi kézműves a natúr kozmetikumok népszerűségéről
2024. január 09., kedd

A házasság „előszobája”: a Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya Romániában

Romániában a Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya – írta kedden a Hotnews hírportál az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai alapján.

A házasság „előszobája”: a Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya Romániában
2024. január 05., péntek

Egészséges élelmiszert a családi gazdaságok tudnak termelni, a falugazdász-hálózatnak minden eszközzel ezt kell támogatnia

Harminckét falugazdásszal zárta a tavalyi évet a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesülete, miután gyökeresen átszervezték. Becze István a Krónikának elmondta, több területen a rendszer jól működik, de van, ahol sokat kell javítani a hatékonyságon.

Egészséges élelmiszert a családi gazdaságok tudnak termelni, a falugazdász-hálózatnak minden eszközzel ezt kell támogatnia
2023. december 30., szombat

Elemző: a „románizmus” karbantartását, a megkésett román nemzetépítést szolgálja a székely autonómia bukaresti elutasítása

A megkésett nemzetépítés, a „románizmus” eszméjét szolgálja, hogy a mindenkori bukaresti politikum elutasítja a magyar autonómiatörekvéseket – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt elemző.

Elemző: a „románizmus” karbantartását, a megkésett román nemzetépítést szolgálja a székely autonómia bukaresti elutasítása