A Kovászna megyei önkormányzat támogatja a Marosvásárhely–Iaşi-autópálya megépítését, de Háromszék számára a Brassó–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Bákó gyorsforgalmi útszakasz megépítése kiemelt fontossággal bír – jelentette ki Tamás Sándor.
Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Székelyföldi Legendárium. Fazakas Szabolcs, a kezdeményezés ötletgazdája a projekt indulásáról, a sikerekről és a jövőbeli tervekről mesélt a Krónikának.
Hargita megye nem „atipikus”, hanem egy megye Romániában, amelyikben etnikumtól függetlenül román állampolgárok élnek – jelentette ki hétfőn Dan Mihai Chirică rendőrparancsnok, a belügyminisztérium prefektusokkal való kapcsolattartásért felelős államtitkára.
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák „nemzetbiztonsági területté” a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyét.
Székelyföldi aláírásgyűjtést hirdetett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete a román parlamentben tavaly decemberben benyújtott székelyföldi területi autonómiastatútum-tervezet támogatására.
Jelentősen emelkedett a hazai, román látogatók aránya a kézdivásárhelyi múzeumban. Az idei tervekről, a kiállításokról, fejlesztésekről is beszélt a Krónikának Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője.
Nincs könnyű dolga annak, aki eddig nem foglalt magának szálláshelyet szilveszterre, a legtöbb településen ugyanis kitették már a megtelt táblát. De úgy tűnik, hogy még lehet próbálkozni.
Az elmúlt időszakban megszaporodott medvetámadások ellenére a lapunknak nyilatkozó vadászok szerint a székelyföldi térségben nem jellemző az önbíráskodás, a nagyvadak csapdába csalása vagy megmérgezése.
„Autonómia nélkül minden kisebbség halálra ítéltetett.” Ha nem is feltétlenül ebben a formában, de a fenti idézet nagyon sokszor elhangzott már Kárpát-medencei magyar politikusoktól az elmúlt közel száz év folyamán.
Nem adott egyértelmű választ Korodi Attila arra, hogy parlamenti szavazás esetén az RMDSZ kiáll-e a Kulcsár-Terza József által egyénileg benyújtott autonómiatervezet mellett. Biró Zsolt MPP-elnök eközben az alkotmányossági akadályok miatt aggódik.
Bár a szociálliberális koalíció kormányprogramjában is szerepel, és az idei költségvetésből forrásokat is elkülönítettek a Marosvásárhely–Jászvásár közötti autópálya mielőbbi megépítésére, a legfrissebb nyilatkozatok szerint elkerüli a Székelyföld nagy részét az Erdélyt Mol
Általában Európában is kevés a fiatal vállalkozó, ám a Székelyföldön ennél is rosszabb a helyzet, feleannyi fiatal működtet saját céget, mint az európai átlag – hangzott el a Junior Business Club és a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett hétvégi gálán.
Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötete kapta az Év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának estjén a budapesti Műcsarnokban – számolt be a Magyar Idők napilap.
Hazatért a hétvégén Los Angelesből a Legendárium hétfős csapata, amelynek tagjai megismertették a helyi közönséggel projektjüket, illetve bemutatták a Babba Mária című rajzfilmet.
A Gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak érvényesítését és a Székelyföld mint sajátos státusú önkormányzati régió elismerését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt, amely több határozatot is elfogadott szombaton Marosvásárhelyen.
Lövétei Lázár László székelyföldi költő kapja a Balassi Bálint-emlékkardot 2018-ban az irodalmi díj testületének csütörtöki döntése alapján.
Az elkeseredett hegyvidéki falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét – írja a The Guardian a székelyföldi medveügyről szóló cikkében.
Nehezen és drágábban lehet tűzifához jutni a székelyföldi és erdélyi településeken a megnövekedett kereslet, valamint az illegális kereskedelem visszaszorítása óta. Szakemberek szerint egyáltalán nem meglepő, hogy az árnövekedési tendencia folytatódik.