Kedvezményes számlázási kategóriába kerülhetnek azok a romániai fogyasztók, akiknek idén sikerült kevesebb villanyáramot fogyasztaniuk, mint tavaly.
Az E.ON Energie vállalat csütörtökön közölte, hogy normális ütemben zajlik a számlák kibocsátása, a sürgősségi kormányrendelettel bevezetett intézkedések nem befolyásolták ezt a folyamatot.
Késve fogják megkapni az emberek az áram- és gázszámlákat, és két-három hónap fogyasztását kell majd kifizetniük egyszerre – figyelmeztetett kedden az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Nem csak a háztartási fogyasztókat és a cégek vezetőit foglalkoztatja mostanság, hogy az energiaárrobbanást követően miként csökkentsék a fogyasztásukat, ezáltal a várható számlák összegét, az önkormányzatok is stratégiával készülnek.
Ami az idei telet illeti, a legsötétebb forgatókönyvre is fel kell készülni – kongatta meg a vészharangot egy hétfő esti interjúban Nagy-Bege Zoltán. Marcel Ciolacu sokkal derűlátóbb, és azt ígéri, nem fogják azt kérni, hogy kapcsoljuk le a villanyt.
Nagyjából 19 milliós Románia lakossága, ami legalább egymilliós csökkentést jelent a 2011-es népszámláláskor regisztrált 20,12 millióhoz képest – vonta meg a vasárnap lezárult cenzus első mérlegét az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke.
A jelenleginél magasabb villany- és gázárkompenzáció nem lehetséges, tekintettel az erre a célra szánt költségvetési keretre – jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a liberálisok vezetőségének kedd esti ülése után.
Vagy alulszámlálás történt az erdélyi megyék zömében, vagy a lakosság csökkenése erőteljesebb volt, mint ahogy azt a statisztikusok becsülték – értékel a Népszámlálás.ro csapata. Az erdélyi magyarság számát csak decemberben tudjuk meg.
Románia becsült lakosságának 95,4%-át, mintegy 18,15 millió állampolgárt sikerült megszámlálni a vasárnap zárult 2021-es népszámlálás során – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Július 31-éig meghosszabbítják a népszámlálás személyes lekérdezéses szakaszát – jelentette be az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Csupán Kolozsvár lakosságának 62%-át sikerült megszámlálni a vasárnap, július 24-én véget érő romániai népszámláláson – mondta el Dan Tarcea.
Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Marosvásárhely, Szatmárnémeti – csak néhány a jelentős magyar lakossággal bíró erdélyi települések közül, ahol csökkenhet a magyarság száma a népszámláláson való alacsony részvétel miatt.
A romániai lakosság 83 százalékát írták össze eddig a népszámláláson, amelynek a határidejét egy héttel meghosszabbították – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke.
Az Országos Statisztikai Intézet keddi döntésének értelmében egy héttel meghosszabbítják a népszámlálás eredeti határidejét, így július 24-ig tart a személyes lekérdezési időszak.
Utolsó dobásként fix összeírópontokon is regisztrálják azokat a romániai lakosokat, akiket még nem keresett fel a számlálóbiztos a július 17-én záruló népszámlálás keretében.
Több mint 150 ezer magyar is kimaradhat a romániai népszámlálásból, ugyanis a folyamat elé gördülő akadályok miatt a lakosság jelentős részét nem sikerül összeírni.
Nagyon lassan halad a népszámlálás második szakasza, munkaerőhiány is nehezíti az összeírást, melynek eredményei körülbelül két héttel a szakasz tervezett lezárulta előtt nem túl kecsegtetők, a lakosság közel harmadát még nem regisztrálták.
Fennáll a veszély, hogy nem sikerül megszámlálni Temesvár teljes lakosságát, így az papíron kisebb lesz, mint a valóságban, és ennek nyomán a városi büdzsé is csökken – figyelmeztet Dominic Fritz.