Sokan spóroltak tavaly hiába a villanyárammal, hogy bekerüljenek a havi 100 vagy a 255 kilowattórás küszöb alá, és idén visszakapják a két határérték közötti árkülönbözetet, az Energiaszolgáltatók Egyesülete pontosítani sietett a tévképzetet.
A csütörtöki kormányülésen bemutatott tájékoztatás szerint március elejéig összesen 2 147 325 fogyasztási helyet azonosítottak, amelyeknek lakói jogosultak az energiaszámlák kifizetéséhez nyújtott támogatásra.
Számos esetben előfordult, hogy a jogosultak nem rendeltetésének megfelelően próbálták felhasználni azt a kártyát, amelyen a rezsiszámlák kifizetéséhez nyújtott állami támogatást kapták meg – derült ki kormányzati forrásokból.
Mivel egyre gyakoribb, hogy az emberek elsősorban a karrierre összpontosítanak, a romániai lakosoknak csak mintegy a fele él házasságban.
Képtelenség, hogy Tusnádfürdő, Románia legkisebb városa elveszítse közigazgatási rangját csupán az új népszámlálási adatok miatt – jelentette ki a Krónikának Butyka Zsolt polgármester.
Miközben a fogyasztók egy része még mindig a késlekedő villanyszámlák miatt idegeskedik, másoknak meg a számlák összege okoz álmatlan éjszakákat, olyanok is akadnak, akiknek jó híreket hoznak a számlák mostanság.
Az európai projektek bukaresti minisztériumának beszámolója szerint a program elindítását követő első három órában 9000 kifizetés történt hétfőn összesen 3 millió lej értékben a rászoruló személyeknek kiosztott energiakártyákon keresztül.
A 2022-es népszámlálás, illetve annak eredményei vélhetően még sokáig fognak kérdéseket felvetni, elméleteknek alapot adni, illetve a Romániában együtt élő minden etnikum képviselőinek és szószólóinak meg lesz róla a „maga véleménye”.
A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban – közölte Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Igyekezett megnyugtatni a kedélyeket az országos közútkezelő társaság (CNAIR) annak kapcsán, hogy csupán két évvel az átadás után máris le kellett zárni az észak- és a dél-erdélyi autópályát összekötő A10-es sztráda egyik szakaszát.
Jóval több roma él Romániában, mint a népszámlálás által kimutatott 2,98 százalék – vallja Dorin Cioabă önjelölt nagyszebeni cigánykirály, aki szerint sok roma közösséget nem is kerestek fel a számlálóbiztosok, mások pedig féltek vállalni identitásukat.
A Kolozs megyei magyarság fogyása sokakat elgondolkoztat, hiszen Erdély legfejlettebb régiójáról van szó, amely vonza a betelepülőket. A megye alprefektusa, Tasnádi István Szilárd szerint otthonosabbá kell tenni Kolozsvárt a magyarok számára.
A késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellé.
Örömre ad okot, hogy a cenzus adatai szerint megerősödött a magyar identitás a Csángóföldön – mondta el a Krónika megkeresésére Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) oktatási programjának koordinátora.
Az összesen 42 romániai megyéből (beleértve Bukarestet is) 39-nek csökkent a lakossága az elmúlt tíz évben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden ismertetett, megyei bontás alapján közzétett adatokból.
Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia „legmagyarabb” megyéjében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet közleményéből.
Az elektronikus fizetés is lehetővé válik az energiakártyákkal – az erről szóló sürgősségi kormányrendelet szerepel a bukaresti kabinet keddi ülésének napirendjén.
A Román Posta intézi a rászorulóknak a kormány által biztosított fűtéstámogatás kézbesítését, a postásokat optikai leolvasókkal látják el, a pénz pedig február 20-án érkezik – jelentette be Marcel Boloş, az európai uniós alapokért felelős tárca vezetője.