A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege szerint Alex Florența főügyész „megengedhetetlenül támadta” a büntetőügyekben ítélkező bírák függetlenségét a DIICOT tavalyi tevékenységi mérlegének bemutatásakor elhangzott kijelentéseivel.
Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.
Két villanyoszlopot döntött ki egy brit katona által vezetett páncélozott katonai jármű csütörtök este a délkelet-romániai Galac körgyűrűjén.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett előzetes adatai szerint tavaly 0,9 százalékkal nőtt a román gazdaság.
Orosz drónok maradványaira találtak rá csütörtökön a hadsereg, a Román Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium szakértői két övezetben az ukrán határ közelében – számolt be a bukaresti védelmi minisztérium.
Falopás miatt majdnem hétezer ellenőrzést végeztek, és 250 ezer lejnyi bírságot szabtak ki január folyamán Romániában – közölte a Romsilva állami erdészet.
A Sportdöntőbíróság helybenhagyta az UEFA által a Románis éa Koszovó közötti tavalyi, botrányos körülmények között lezajlott mérkőzés miatt eredetileg kiszabott szankciókat.
Orosz drón csapódhatott be Románia területén csütörtökre virradóra egy Ukrajna elleni újabb orosz légicsapás-sorozat során – közölte a védelmi minisztérium.
Marosvásárhelyen rekedt a Fejedelmek aranya kiállítás magyarországi múzeumokból kölcsön vett anyaga. Egy 2012-es kormányhatározatra hivatkozva ugyanis a rendőrség olyan feltételeket támaszt a visszaszállításához, amelyek teljesíthetetlennek bizonyulnak.
Though the noise of the upcoming parliamentary and presidential election campaigns diverts attention from critical issues, voters should approach the November-December elections aware that tough times are ahead for Romania in 2025.
Schengen következménye, hogy márciustól buszokkal hozzák a magyarországiakat Romániába vásárolni, céget alapítanak a bevásárlóturizmusra. A romániai vásárlás iránt a jelek szerint sokan érdeklődnek.
Reprezentatív felmérést végzett a Google a romániai szülők körében arról, hogy mikor és miért vették meg az első mobiltelefont gyereküknek.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatja a küzdelmet a „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület – tájékoztatta kedden a Krónikát Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.
Idén januárban 10,4 százalékkal kevesebb új járművet helyeztek forgalomba Romániában, mint a tavalyi első hónapban; a 100 százalékban elektromos autók szegmensében 28,4 százalékos csökkenést jegyeztek.
2026-tól fakultatív modern 3. nyelvként az orosz nyelv oktatását is bevezetik a romániai katonai középiskolák diákjai számára – írja az edupedu.ro.
Oroszország nem avatkozott be a romániai elnökválasztásba – jelentette ki Valgyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövet a HotNews hírportálnak nyilatkozva. Oroszország diplomatája kijelentette azt is, hogy nem hisz a román titkosszolgálatoknak.
Tavaly decemberben 9617 fővel csökkent Románia népessége, a halálozások száma 1,8-szorosa volt az élveszületésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.