Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, de az esetszámok várhatóan csak márciustól csökkennek jelentős mértékben.
Franciaországban a koronavírus elleni védettségi igazolás (oltási igazolás vagy 24 óránál nem régebbi negatív teszt) fél évvel ezelőtti bevezetésének köszönhetően négyezer halálesetet sikerült elkerülni.
Kisebb volt azok száma kedden Romániában, akik beadatták maguknak a koronavírus elleni oltást, mint ahány új fertőzöttet jelentettek a hatóságok.
Romániában az oltatlanok 60 százaléka, vagyis a teljes nagykorú népesség 28 százaléka zárkózik el kategorikusan az oltástól, azaz oltásszkeptikus. Ezek az arányok az erdélyi magyarok között 57 és 24 százalék, a Székelyföldön pedig 65 és 40 százalék.
Mintegy harminc ember – köztük egy 102 éves férfi – kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag negyedik adagját szombaton a pécsi Klinikai Központ oltópontjain azok után, hogy előző nap a kormány döntött az újabb emlékeztető dózisok felvételéről.
A francia parlament két hétig tartó heves közéleti vita után vasárnap este elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltottsági igazolásról szóló törvénytervezetet.
Romániában csaknem kétszer annyi új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak ezen a héten, mint az előzőn, a járvány gyorsulásának üteme azonban felére csökkent az egy héttel korábbihoz képest.
Az egészségügyi miniszter már nem tartja sürgetőnek a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését. Alexandru Rafila reméli, hogy néhány hét múlva véget ér a koronavírus-járvány ötödik hulláma.
Az illetékes belga kormányközi bizottság a védettségi igazolványokat oltási igazolványokkal váltaná fel a beoltottak arányának növelésére.
Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság ideiglenesen felfüggesztette Joe Biden elnök rendeletét, amely előírta a száz főnél többet foglalkoztató vállalatoknál dolgozók kötelező oltását és tesztelését.
Görögországban havonta pénzbírságot kell fizetniük azoknak a 60 év felettieknek, akik megtagadják a koronavírus elleni oltás felvételét – jelentette pénteken a Le Figaro című francia lap.
A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des sciences) külső tagjává választották Karikó Katalint, akinek odaítélték a svéd Camurus Lipidkutatási Alapítvány kitüntetését is.
Miután lehetővé vált az 5–11 éves gyerekek oltási regisztrációja, Andrei Baciu egészségügyi államtitkár pénteki bejelentése szerint kevesebb, mint 24 óra alatt 981 regisztráció történt az online platformon.
Január 12-éig több mint 8 millió romániai személyt oltottak be a koronavírus elleni védőoltás legalább egy adagjával – tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
Január 26-tól kezdődően az 5–11 éves gyermekeket is be lehet oltani koronavírus ellen.
Hatról négy hónapra rövidítik a román hatóságok a koronavírus elleni védőoltás emlékeztető dózisa beadásának határidejét.
A koronavírus omikron variánsa rekord számú személyt fertőz meg szerte a világon, és annak ellenére, hogy enyhe lefolyású betegséget okoz, a szakemberek szerint az előző változatokhoz hasonlóan nagy nyomást gyakorolhat az egészségügyi rendszerekre.
A kanadai Québec tartomány különadót tervez kivetni azokra, akik orvosi felmentés hiányában nem akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen – közölte Francois Legault, a tartományi kormány vezetője.