Olaszországban most már oltás vagy teszt kell a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar

Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, de az esetszámok várhatóan csak márciustól csökkennek jelentős mértékben. Csütörtöktől kötelező lesz az oltás vagy a negatív teszteredmény a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is.

MTI

2022. január 20., 08:532022. január 20., 08:53

Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár a la Repubblica című napilap internetes televízió-csatornájának nyilatkozva szerdán kijelentette, hogy a következő két-három hétben a napi esetek, valamint a kórházban kezelt betegek száma „nagyarányú csökkenését várják”.

Hozzátette: hamarosan Olaszországban is elérik a közösségi immunitást, amelynek köszönhetően „talán februárban lehetőség lesz a járványkorlátozások enyhítésére, ahogyan ez az Egyesült Királyságban most történik”.

A sebészorvosból lett politikus emlékeztetett, hogy a járvány mostani hulláma sokkal később kezdődött el Olaszországban, mint az északabbra fekvő európai térségekben.

A SkyTG24 hírtelevíziónak nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint az omikron variáns okozta negyedik hullám tetőzése január 23. körül várható. Hangsúlyozták, hogy az utóbbi napok esetszámai ingadozást mutatnak, ezért szerintük az esetszám lényeges süllyedése márciustól kezdődik el.

A számítások szerint a tetőzést egyedül a gócpontként ismert Lombardia tartományban érték el, a délolasz régiókban azonban még távol vannak tőle.

korábban írtuk

Túllépte a terheltségi küszöböt az olasz egészségügyi rendszer, minden tartományban nehézséget teremt a betegek száma
Túllépte a terheltségi küszöböt az olasz egészségügyi rendszer, minden tartományban nehézséget teremt a betegek száma

Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat, a szicíliai Palermóban tábori kórházakkal igyekeznek enyhíteni az olasz egészségügy telítettségét az omikron variáns terjedése miatt.

Az utóbbi huszonnégy órában több mint 192 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, és 380 olasz hunyt el a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményei következtében. Hétfőn kevesebb mint százezer új fertőzöttet és 287 halottat regisztráltak, kedden 228 ezer új beteget diagnosztizáltak, és 434 volt a halottak száma.

A járvány 2020-as kezdete óta a regisztrált betegek száma túllépte a 6,4 milliót, a halottaké a 142 ezret. Jelenleg 2,6 millió az aktív betegek száma, közel húszezren vannak kórházban, több mint ezerhatszáz beteget intenzív osztályon ápolnak.

A Draghi-kormány decemberi rendelkezései szerint csütörtöktől kötelező lesz a védettségi igazolás a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is, vagyis a vendégeknek bizonyítaniuk kell a legalább egy adag oltás felvételét. Annak hiányában negatív teszteredmény szükséges.

korábban írtuk

Az oltatlanok a felelősek a korlátozásokért és az egészségügyi problémákért az olasz kormányfő szerint
Az oltatlanok a felelősek a korlátozásokért és az egészségügyi problémákért az olasz kormányfő szerint

A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még egy oltást sem kért.

Február elsejétől kötelezővé válik az oltás az 50 év felettiek számára, valamint kizárólag oltottsági igazolással lehet majd belépni a közhivatalokba, bankokba, postára és az üzletekbe. Kivételt egyedül a gyógyszertárak és az alapvető árucikkeket áruló boltok jelentenek.

Olaszországban nem tették kötelezővé az oltakozást, az oltás nélküliek mindennapi élete mégis jelentős korlátozásokba ütközik a tömegközlekedéstől kezdve a munkavégzésig. Az oltás nélküliek számát 5,5 millióra teszik.

korábban írtuk

Olaszországban csak oltottak használhatják a tömegközlekedést, kötelező a vakcina 50 év felett
Olaszországban csak oltottak használhatják a tömegközlekedést, kötelező a vakcina 50 év felett

A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul