Díjazza a közönség a nagyváradi színház Csárdáskirálynőjét, a hónap végén is műsoron lesz

Díjazza a közönség a nagyváradi színház Csárdáskirálynőjét, a hónap végén is műsoron lesz

Három zsúfolásig telt ház, azaz összesen több mint 1600 néző tapsolt állva a Csárdáskirálynőnek szilveszter estéjén, illetve január 2-án és 3-án – közölte a nagyváradi Szigligeti Színház Társulata.

2024. január 04., csütörtök

Két nő, két sors: kétszereplős színházi előadás Nagyváradon

Színházi előadásra invitálja a nagyváradi közönséget a Partiumi Magyar Művelődési Céh január 8-án, hétfőn 18 órai kezdettel, a Partium Keresztén Egyetem dísztermébe.

Két nő, két sors: kétszereplős színházi előadás Nagyváradon
2023. december 31., vasárnap

Bár még nem készült el teljesen, használatba adták minden idők legnagyobb nagyváradi infrastrukturális beruházását

Bár az utólagos munkálatok még hónapokig elhúzódnak, vasárnap délben megnyitották a forgalom előtt Nagyváradon a nagypiac és a Baross (Dacia) híd térségében a tavalyi év elején építeni kezdett aluljáró-komplexumot.

Bár még nem készült el teljesen, használatba adták minden idők legnagyobb nagyváradi infrastrukturális beruházását
2023. december 28., csütörtök

Mozgalmas, dolgos évet zár a nagyváradi Szigligeti Színház társintézményeivel együtt

Jócskán meghaladta a 2023-as évre vállalt bevételösszeget a nagyváradi Szigligeti Színház – jelentette be évértékelő sajtótájékoztatóján az intézmény menedzsere, Czvikker Katalin.

Mozgalmas, dolgos évet zár a nagyváradi Szigligeti Színház társintézményeivel együtt
2023. december 18., hétfő

Megvan a légitársaság, amely Nagyváradról indít majd járatokat. Nem volt nehéz kiválasztani, mivel csak egy jelentkező volt

Maximális pontszámot ért el a moldovai HiSky légitársaság a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös légitársasága, az Air Oradea által kiírt tenderen – ami abból a szempontból nem volt túl nehéz, hogy egyedüliként jelentkezett.

Megvan a légitársaság, amely Nagyváradról indít majd járatokat. Nem volt nehéz kiválasztani, mivel csak egy jelentkező volt
2023. december 11., hétfő

Január 7-ig magánjáratok biztosítják a vasúti közlekedést Kolozsvár és Nagyvárad között, pótlóbuszokra még csak ígéret van

Tájékoztatás és szervezettség hiányában fejetlenséggel és megannyi kellemetlenséggel kénytelenek szembesülni a Kolozsvár és Nagyvárad között utazó embereknek a vasútvonal korszerűsítése és az azzal járó menetrendváltozás okozta káosz miatt.

Január 7-ig magánjáratok biztosítják a vasúti közlekedést Kolozsvár és Nagyvárad között, pótlóbuszokra még csak ígéret van
2023. december 08., péntek

Fábián Enikő Poór Lili-díjas nagyváradi színművészről szóló kötetet mutatnak be a Szigligeti Színházban

Fábián Enikő Poór Lili-díjas színművészről, a Szigligeti Színház Életműdíjasáról szóló, Molnár Juditnak a Krónika volt munkatársának kötetét mutatják be december 20-án 17 órától a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.

Fábián Enikő Poór Lili-díjas nagyváradi színművészről szóló kötetet mutatnak be a Szigligeti Színházban
2023. november 30., csütörtök

Forralt bor, koripálya és indokolatlan jegesmedvék: megnyílt a nagyváradi karácsonyi vásár

Az utóbbi években a nagyváradi adventi – vagy karácsonyi, ahogy tetszik – vásár is beküzdötte magát a Kárpát-medence leglátványosabb, vagy legalábbis annak nevezett hasonló rendezvényei közé.

Forralt bor, koripálya és indokolatlan jegesmedvék: megnyílt a nagyváradi karácsonyi vásár
2023. november 30., csütörtök

Berg Judittal találkozhatnak a gyerekek Váradon a Rumini bemutatója apropóján, a részvétel izgalmas feltételhez kötött

December 8-án, pénteken 17 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata a Berg Judit által írt, a legkisebbek körében népszerű Rumini sorozatból készült előadást.

Berg Judittal találkozhatnak a gyerekek Váradon a Rumini bemutatója apropóján, a részvétel izgalmas feltételhez kötött
2023. november 29., szerda

Meggyújtják a hétvégén az első adventi gyertyát a nagyváradi Szent László téren és a római katolikus székesegyház előtt is

Idén is lesz adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren, vasárnap gyújtják meg az első gyertyát – közölte a Szent László Egyesület.

Meggyújtják a hétvégén az első adventi gyertyát a nagyváradi Szent László téren és a római katolikus székesegyház előtt is
2023. november 29., szerda

Nagyváradi koncerttel jubilál az 55 éves Metropol együttes

1968. november 29-én, éppen 55 évvel ezelőtt csapott a húrok közé közönség előtt a Metropol együttes Nagyváradon. A jubileumi alkalomra is koncerttel készülnek: 2023. december 2-án, szombaton 19 órától lépnek fel a Szigligeti Színházban.

Nagyváradi koncerttel jubilál az 55 éves Metropol együttes
2023. november 28., kedd

Őrizetbe vették a 16 éves lányt, aki az egyik nagyváradi iskolában megkéselt egy tanárt

Őrizetbe vették azt a 16 éves lányt, aki hétfőn az egyik nagyváradi iskolában megkéselt egy tanárt, mert az bepanaszolta őt, miután egy fiúval találta annak a váradi iskolának a kollégiumában, ahol tanult.

Őrizetbe vették a 16 éves lányt, aki az egyik nagyváradi iskolában megkéselt egy tanárt
2023. november 27., hétfő

Megkéselt egy nevelőt egy diáklány az egyik nagyváradi iskolában

Késsel megszúrta a tanintézet kollégiumának nevelőjét egy 16 éves diáklány az egyik nagyváradi középiskolában hétfőn reggel. Az áldozatot megműtötték.

Megkéselt egy nevelőt egy diáklány az egyik nagyváradi iskolában
2023. november 23., csütörtök

A nagyváradi magyar színjátszás és a Szekuritáté 1970-es évekbeli viszonyáról tartanak beszélgetést a Szigligeti Színházban

Beszélgetést tartanak a nagyváradi magyar színjátszás és a Szekuritáté viszonyáról csütörtökön 18 órától a a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában – közölték a szervezők.

A nagyváradi magyar színjátszás és a Szekuritáté 1970-es évekbeli viszonyáról tartanak beszélgetést a Szigligeti Színházban
2023. november 21., kedd

Közönségének igényeit méri fel a nagyváradi színház, nyereményt sorsolnak ki a kérdőívet kitöltők között

Anonim kérdőív segítségével szeretné jobban megismerni a színházlátogató közönségét és színházba nem járó, potenciális nézőinek elégedettségét, elvárásait, igényeit a nagyváradi Szigligeti Színház.

Közönségének igényeit méri fel a nagyváradi színház, nyereményt sorsolnak ki a kérdőívet kitöltők között
2023. november 14., kedd

Régi mesék, új történetek – újra színpadra viszi a VANmeSE című előadást a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház

Újra színpadra állítják Nagyváradon az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattak be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.

Régi mesék, új történetek – újra színpadra viszi a VANmeSE című előadást a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház
2023. november 10., péntek

Sínen a nagyváradi vasútvillamos, több mint 230 millió eurós uniós támogatásból valósulhat meg a beruházás

Újabb lépéssel került közelebb a nagyváradi önkormányzat ambiciózus terve, a vasútvillamos (tram-train) megvalósítása.

Sínen a nagyváradi vasútvillamos, több mint 230 millió eurós uniós támogatásból valósulhat meg a beruházás
2023. november 08., szerda

Égető a munkaerőhiány Bihar megyében: 1000 eurós fizetésekkel sem találnak alkalmazottakat a cégek

Miközben épül a tervek szerint 500 embert foglalkoztató Nokian üzemcsarnoka, és a debreceni gigaberuházásokhoz is számítanak a Bihar megyei dolgos kezekre, már most akkora a munkaerőhiány, hogy 1000 eurós fizetésekkel sem találnak alkalmazottakat a cégek.

Égető a munkaerőhiány Bihar megyében: 1000 eurós fizetésekkel sem találnak alkalmazottakat a cégek