Montenegró hidat tervez a Kotori-öböl fölé

Montenegró hidat tervez a Kotori-öböl fölé

Hidat építene a Kotori-öböl fölé Montenegró, ezzel egy öt évtizedes elképzelés valósulna meg az Adria-parti országban.

2025. április 07., hétfő

Mintegy 40 ezren tűntek el a délszláv háborúkban, 11 ezren azóta sem kerültek elő

Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, körülbelül 11 ezer ember azóta sem került elő – ez derült ki abból az adatbázisból, amelyet az eltűntekért felelős nemzetközi bizottság mutatott be.

Mintegy 40 ezren tűntek el a délszláv háborúkban, 11 ezren azóta sem kerültek elő
2025. január 31., péntek

Montenegróban is bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen

Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni.

Montenegróban is bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen
2025. január 02., csütörtök

Montenegró: tizenkét embert ölt meg és magával is végzett az ámokfutó, háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el

Tizenkét embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán – közölte Andrijana Nastic ügyész csütörtökön.

Montenegró: tizenkét embert ölt meg és magával is végzett az ámokfutó, háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el
2025. január 01., szerda

Több embert, köztük gyerekeket ölt egy ámokfutó Montenegróban

Megölt hét embert, köztük két gyermeket egy ámokfutó a montenegrói Cetinjében szerdán, az elkövető szökésben van – közölte a rendőrség.

Több embert, köztük gyerekeket ölt egy ámokfutó Montenegróban
2023. november 19., vasárnap

Marco Rossi: elsősorban Szoboszlainak köszönhető a győzelem

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint elsősorban a csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményének köszönhetően fordított és nyert 3-1-re a magyar labdarúgó-válogatott Montenegró ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárásán.

Marco Rossi: elsősorban Szoboszlainak köszönhető a győzelem
2023. november 18., szombat

Rossi: a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.

Rossi: a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép
2023. június 17., szombat

Montenegrói-magyar – Gól nélküli döntetlen Podgoricában

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0-0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Montenegrói-magyar – Gól nélküli döntetlen Podgoricában

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!