Hiánypótlás és paradigmaváltás: a politikum egyre kevésbé tekinti pluszkiadásnak a kórházi fejlesztéseket

Hiánypótlás és paradigmaváltás: a politikum egyre kevésbé tekinti pluszkiadásnak a kórházi fejlesztéseket

Több pénz fejlesztésekre, jelentősebb erőforrások a kutatásokra, bővülő humán erőforrás – elsőként ezek juthatnak eszünkbe, ha arra gondolunk, hogy a sokak életét megkeserítő koronavírus-járványnak rendszerszinten milyen pozitív hatásai voltak, vannak. Szakemberek szerint változott az egészségüggyel kapcsolatos mentalitás is.

2021. január 03., vasárnap

Búcsú a régi életünktől? – Lelki és életviteli szempontból is sokat tanulhatunk az elmúlt hónapokból

Nehéz, furcsa, kihívásokkal teli, lelkileg és anyagilag megterhelő – sokféleképpen minősíthetjük a 2020-as évet, egyvalamiben azonban egyetérthetünk: a mögöttünk álló esztendő mindannyiunk számára emlékezetes marad. Az elmúlt év után vajon hogyan tudunk, hogyan merjünk készülni a következő esztendőre?

Búcsú a régi életünktől? – Lelki és életviteli szempontból is sokat tanulhatunk az elmúlt hónapokból
2020. november 09., hétfő

Kincset ér a székely föld – Párhuzamos kihívást jelent a hagyományőrzés és a technológiai reform

A mezőgazdaság Székelyföld megtartó ereje, a megújuló természeti erőforrással vétek nem vagy rosszul gazdálkodni, azonfelül erkölcsi kötelesség a népességet ellátni lehetőleg jó minőségű élelmiszerrel. Szakértőket kérdeztünk, miként lehetne hatékonyabban kihasználni a természet adta lehetőségeket.

Kincset ér a székely föld – Párhuzamos kihívást jelent a hagyományőrzés és a technológiai reform
2020. október 06., kedd

Idén a járvány a főrendező

Tévészínházzal, online adaptációkkal debütálhatnak a székelyföldi színházak az új évadban, amennyiben a járványhelyzet miatt ismét bázárásra kényszerülnek a teátrumok. Több forgatókönyvet is kidolgoztak a 2020/2021-es színházi évad minél gördülékenyebbé tételére.

Idén a járvány a főrendező
Idén a járvány a főrendező
2020. október 06., kedd

Idén a járvány a főrendező

2020. szeptember 09., szerda

Elvárható a katonás fegyelem? Elképzelni is nehéz, hogyan tudják majd betartatni a szabályokat az iskolákban

Már most látható, hogy számos negatív hatással kell számolni a gyermekek egyéni fejlődése szempontjából, de társadalmi szinten is a romániai oktatásban tavasztól bekövetkezett féléves leállás miatt. Ebben szinte kivétel nélkül egyetértenek a pedagógusok, illetve az oktatási szakemberek.

Elvárható a katonás fegyelem? Elképzelni is nehéz, hogyan tudják majd betartatni a szabályokat az iskolákban
2020. augusztus 10., hétfő

Nem ápolni, hanem megélni: hagyományaink ma is alakíthatók és alkalmazhatók

Tradícióink egyszerre kapcsolódnak a múlthoz és a legősibb gyökerekhez, a jelenben teljesednek ki, ugyanakkor a jövőbe mutatva a megmaradás zálogát jelentik. Őrizzük, ápoljuk, megéljük? Miért fontosak nekünk, miért fontosak egy adott közösségnek? Hogyan lehet továbbadni a lángot a következő generációknak?

Nem ápolni, hanem megélni: hagyományaink ma is alakíthatók és alkalmazhatók
2020. július 14., kedd

Vissza a természethez: nem lehetetlen küldetés zöldtetőt telepíteni a már meglévő épületekre

A növényzettel betelepített ingatlantetők nagy népszerűségnek örvendenek tőlünk nyugatabbra, Romániában azonban legfeljebb saját esztétikai és ökológiai igényeinket tudjuk kielégíteni azzal, ha növényeket telepítünk a magán- és tömbházak, irodaházak legmagasabb pontjára.

Vissza a természethez: nem lehetetlen küldetés zöldtetőt telepíteni a már meglévő épületekre
2020. június 16., kedd

Miért nincs járvány, ha van?

„Hargita megyét elkerüli a koronavírus” – sokáig tartotta magát ez a hiedelem a járvány kezdetén, amikor az ország más régióival ellentétben a székely megyében hetekig nem regisztráltak igazolt fertőzöttet. Azóta, hogy a járvány Hargita megyét is elérte, újabb összeesküvés-elmélet dívik.

Miért nincs járvány, ha van?
Miért nincs járvány, ha van?
2020. június 16., kedd

Miért nincs járvány, ha van?

2020. május 18., hétfő

Az árnyékboksz lélektana – Jól viselte a bezártságot a romániai lakosság zöme

Mivel nem volt személyes tapasztalata róla, a romániai, illetve erdélyi lakosság zöme a médiában követte, egyfajta médiaeseményként élte, éli meg a koronavírus okozta járványt, ezért a veszélyt is kevésbé tudatosítja – vélik a lapcsaládunknak nyilatkozó szakemberek.

Az árnyékboksz lélektana – Jól viselte a bezártságot a romániai lakosság zöme
2020. április 26., vasárnap

Elkallódás az online oktatásban

Nincs könnyű dolguk ezekben a hetekben sem a pedagógusoknak, sem az iskoláskorú gyermekek szüleinek, sem maguknak a diákoknak: a hagyományos oktatás felfüggesztése és a tanítás online térbe való áthelyezése számos problémával szembesíti az érintetteket. Egységes szabályozások, módszertan hiányában teljesen véle

Elkallódás az online oktatásban
Elkallódás az online oktatásban
2020. április 26., vasárnap

Elkallódás az online oktatásban

2020. március 28., szombat

Bezzeg a mi időnkben? „A mai fiatalokról”, túl a sztereotípiákon

Egész nap a telefonjukat bámulják, nincsenek terveik, jövőképük, nem akarnak dolgozni, nem érdekli őket semmi: rá lehet húzni ezeket a kijelentéseket egy egész generációra? Lehet-e egyáltalán közeledni a mai fiatalokhoz? És ha igen, hogyan? Az ifjú generáció tagjaival foglalkozó szakemberekkel beszélgettünk.

Bezzeg a mi időnkben? „A mai fiatalokról”, túl a sztereotípiákon
2020. február 24., hétfő

Megzabolázni a járványokat: pánik helyett figyeljünk a megelőzésre

Legyen bármilyen fejlett is az orvostudomány, a fertőző betegségeket nem tudjuk teljes egészében eltörölni, így a kisebb-nagyobb járványok kialakulásának kockázata folyamatosan fennáll. Szakértőkkel igyekeztünk körbejárni, hogy hol tart ma az orvostudomány, indokolt-e a pánik.

Megzabolázni a járványokat: pánik helyett figyeljünk a megelőzésre
2020. január 27., hétfő

A megelőzés gyerekbetegségei: egyéni és rendszerszintű okai is vannak az egészségvédelem mellőzésének

Fülön kell csípni a betegséget, még mielőtt befészkeli magát a testünkbe, ennek egyik legjobb módja pedig az, ha rendszeresen végeztetünk szűrővizsgálatokat. Hiszen egy laboreredmény, a magas vérnyomás már sok mindenről árulkodik. Noha Romániában van lehetőség ingyenes szűrővizsgálatokra, nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

A megelőzés gyerekbetegségei: egyéni és rendszerszintű okai is vannak az egészségvédelem mellőzésének
2020. január 03., péntek

Mérlegen a „székely valuta”: összefogásra és egységes vízióra van szükség a burgonyatermesztésben

Nem valószínű, hogy Románia egyhamar burgonya-nagyhatalommá válik az Európai Unióban, a technológia, valamint a termelés és az értékesítés megszervezése terén ugyanis komoly lemaradásai vannak az országnak, de a szakemberek szerint már az is komoly előrelépés lenne, ha a hazai szükséglet nagy részét sikerülne belső termelé

Mérlegen a „székely valuta”: összefogásra és egységes vízióra van szükség a burgonyatermesztésben
2019. december 02., hétfő

Kivérezteti a kór a sertéspiacot, elővigyázatosságra intenek a szakértők

A székelyföldi térségen belül Hargita megye az egyetlen, ahol még nem ütötte fel a fejét a sertéspestis, amely ugyanakkor lassan, de biztosan terjed, Kovászna és Maros megyében egy ideje már jelen van. A szakemberek nagyfokú óvatosságra és elővigyázatosságra intik a gazdákat.

Kivérezteti a kór a sertéspiacot, elővigyázatosságra intenek a szakértők
2019. november 04., hétfő

Téli álmon a medvekérdés, a székelyföldi közbeszéd egyik legvitatottabb témája

Évek óta a romániai és a székelyföldi közbeszéd egyik legfontosabb és legvitatottabb témája a medvekérdés, mégsem úgy tűnik, hogy a probléma egyhamar megoldódna. Az érintett felek álláspontja nem közeledett egymáshoz, a hatóságok pedig képtelenek hatékony megoldást gyakorlatba ültetni.

Téli álmon a medvekérdés, a székelyföldi közbeszéd egyik legvitatottabb témája
2019. október 07., hétfő

Kifizetődő ingyenmunka: élményekkel teli tapasztalatszerzés az önkéntesség, de a társadalom számára is rendkívül hasznos

Életre szóló élményt és tapasztalatot jelenthet az önkéntes munka azoknak, akik bevállalják, hogy otthonuktól távol, kontinenseket átutazva, legfeljebb természetfilmekből ismert országokban végeznek önkéntes munkát. Érintettek szerint ez életforma, amely egyértelműen kifizetődő.

Kifizetődő ingyenmunka: élményekkel teli tapasztalatszerzés az önkéntesség, de a társadalom számára is rendkívül hasznos
2019. szeptember 09., hétfő

Bukásra áll a közoktatási rendszer – Okostáblás tanítás helyett teljes átvilágítást, átszervezést javasolnak szakemberek

A tanügyi rendszer egésze évtizedekkel le van maradva ahhoz képest, hogy a gyermekeket körülvevő világ mennyit fejlődött rövid idő alatt, holott lépést kellene tartania a haladással a diákok hatékony megszólítása érdekében – vélik a témában lapunknak nyilatkozó érintettek.

Bukásra áll a közoktatási rendszer – Okostáblás tanítás helyett teljes átvilágítást, átszervezést javasolnak szakemberek